Kedden (január 29-én) este hatkor a szokásos Maladype szeánszon megpróbálom elhitetni a résztvevőkkel, hogy a Penrose-háromszög ötszáz évvel (na jó, lehet, hogy csak 450-nel) korábbi, mint hittük. A Házikönyv Mesterének egy 1480 körül készült metszete azt a pillanatot örökíti meg, amikor vidáman lakomázó szerelmesek körébe egy vándormuzsikus érkezik. Egy kapun lép be a kertbe. De nézzük csak meg jobban azt a kaput: a küszöb felénk tart, a cserepekkel fedett tetőzet viszont távolodni látszik, a párhuzamosok, fittyet hányva az iskolás szabályoknak, elmetszik egymást, a kapu két nézete oly látványosan keveredik össze, hogy ember legyen a talpán, aki átjut rajta. A mi dudásunk képes lesz rá. A kint is vagyok – bent is vagyok állapot jelzése mellett nagyon alkalmas a Mester „lehetetlen kapuja” arra is, hogy felhívja a figyelmet a kerten belüli világ különbözőségére, arra, hogy idebent a szerelem sajátos szabályai, vagy ha jobban tetszik, titkos dimenziói szerint zajlik az élet, míg odakint, háború dúl és még az ég madarai is egymásnak esnek. Bevallom, erősen hajlok rá, hogy az „elrontott” perspektívában Escheri szándékosságot lássak, és őt tekintsem az épp csak megtanult perspektívát először negligáló tudatos művésznek. Ha már az igazi nevét úgysem tudjuk, javaslom, hogy az unalmas Házikönyv Mestere (meg a még unalmasabb Amszterdami Kabinetmester) megszólítás helyett hívjuk így: a Lehetetlen Perspektívák Atyja. Aki kíváncsi a továbbiakra is, ide kattintva, illetve a Maladype Bázison tájékozódhat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése