AZ ÓRASZÁMLAPOK...

Christiano Ronaldoé a legszebb gólért járó Puskás-díj. Hm. Ugyanazt a tekintélytisztelő szervilizmust látom a döntés mögött, mint Obama Nobel-díjánál. Szívem szerint persze a Fulham-ben focizó Gera Zolinak adtam volna, a „barátomnak” mondják a gyerekek, miután egyszer egy útlevélvizsgálatra várva másfél percig beszélgettem vele. A MU-nek lőtt felpörgetős-ollózós gólja volt akkoriban az egyetlen magyar vonatkozású hír az ausztrál lapokban. De az igazi a grafit-gól! Ki ismeri Grafite-ot, a Wolfsburg brazil csatárát? Remélem, legalább a grafikusok igen! Olyan megalázó gólt lőtt, nem jó szó, rajzolt, firkantott, surrantott, szellentett a Bayern Münchennek, hogy a bajorok még most sem ocsúdtak föl teljesen. Az interneten azért megkereshető, ahogy kiismerhetetlen testcselekkel négy-öt hátvédet összegabalyít, lefekteti a kapust, még tán egy jóéjt puszit is ad a buksijára, aztán olyan könnyed eleganciával sarkalja a balsarokba a lasztit a földbe gyökerező bokák között, hogy álmodni sem lehetne szebben.
*
Zümi szokásos évzáró partiján, ahová "asszonyszemély még be nem tette a lábát", és a falakról mosolygó trófeáknak is terebélyes agancsa van, (Afrikában vadászta őket a papája, aki valaha az én papám biosz tanára volt), szóval az idei évrekesztőn Szemadám Gyuri meglep új könyvével: Emlékkönyv. Az első írás miatt vagyok jogosult az ajándékra (Szerényi Gáborral közös kiállításunk megnyitója), de az utolsó hat meg legjobban, abban is ez: kétfillérrel koronázott svájcisapka. És hogy nem magyarázza ...!
*
Bezárt a klímacsúcs Koppenhágában. A jóakarat megvolt, de eredmény alig. A korifeusok hazaspricceltek karácsonyfát állítani. Kié a nagyobb! A miénk már legalább öt méter. Amikor ideköltöztünk, akkor vettük, térdig érő korában. Cserépben állt, lógtak rajta a szaloncukrok meg a színes villanykörték, ahogy kell. Aztán kiültettük a kertbe. Jól érezheti magát, mert nagyon beindult. Néha le kell metszeni egy-egy ágából, rálóg a csapra, vagy nem lehet tőle a garázs oldalára akasztott létrához férni. Ezeket a gallyakat vittük be a szobába szenteste. És énekeltünk a jóakaratú emberekről.
*
Karácsony a világ túloldalán: János írja, hogy Melbourne-ben, a magyarok karácsonyi ünnepségén B. Laci az én versemet olvasta föl. Próbálok rájönni, miért vagyok meghatódva. Ha egy képem valahol mutogatják, semmi orrfacsaró szentiment nem tör rám, a versnél meg … Na jó, inkább megpróbálom elképzelni az angyalokat odaát strandpapucsban, napszemüveggel; és idekopizom azt a bizonyos verset:

Miatyánk,
ki vagy a fűben, a fában,
lepkeszárnyba rajzolt,
szimmetriában,
verőfényben és hóhullásban,
hajnali havakban mosakvó madárban,
a csigaházban,
kagylóban visszhangzó árapályban,
táguló gyűrűiben a víznek,
évgyűrűiben a fának,
Tejútban,
gyöngyházfény-Göncölökben,
és félholdjában a körömágynak,
abban, ahogy borzongás szalad a bőrön,
ahogyan szóra szó jön,
a szívverésben és a lélegzetben,
meg ahogy az emlékezetben
fölizzik valami rég
elfelejtett semmiség:
illatban, ízben és tapintásban,
Miatyánk az elmúlásban
ki vagy?
*
Meghalt Somos Miklós. Karácsonykor. Angyali festő volt. Szelíd műveiből szakralitás és líra sugárzott. És a személyiségéből is. Nem csak művelője, tudósa is volt a képzőművészetnek.

Az óraszámlapok fölül maholnap
letördelik az összes mutatókat,
de tengelyén az árva csillagoknak
az átdöfött szívek tovább forognak.