Az idevalósiak is csodálkoznak, s alig akad köztük, aki látott már bálnát a város közelében. Első reggel, ahogy Sarával lesétálunk a partra, hatalmas fekete bálnafarok emelkedik ki a vízből. Mint egy sötét virág. Talán egy kilométerre lehet, vagy annyi sincs. Aztán jön a nagy szögletes cetfej, akárha lassított felvételt néznénk. Hideg van, de szikrázó napsütés. Egy fél órán belül többször megismétlődik a jelenet.
A fesztivált a város sportcsarnokában tartják, Davis kupa döntő is volt már itt. A gazdasági krízis és az influenzajárvány dacára legalább annyian jönnek, mint tavaly. Állítólag ötezren vesznek részt az előadásokon. Akiket én is meghallgatok: Zalma Jalluf, Ruben Fontanaval dolgozó tipográfus; Alex Trochut, a nagypapa (Joan Trochut) betűtervezői munkásságának őrzője és folytatója; Juan Pablo Cambariere, fából faragott ábécéktől a tipográfiai marionettig ível a mutatvány, valamint két csapat, a brazil Collectivo és a dél-afrikai President. Az előadásom témája: a plakát az idő és a tér metszéspontjában. A másnapi workshopra is több mint hatvanan ülnek be. Ott a kétjelentésű anamorfikus illusztrációkról beszélek Edgar Allan Poe Hollójának illusztrálása, illetve a vers keletkezését magyarázó Philosophy of Composition kapcsán. A konferencia zárásaként a meghívott előadók kerekasztal beszélgetése után a közönség kérdez. Egy a sok közül: miért rajzolok annyi oszlopot? Miközben próbálom megértetni, hogy az oszlopok, az oszlopsorok, ezek a téri elemek repetitív voltuk miatt kiválóak az idő megjelenítésére is, lassan rádöbbenek, hogy már régóta nem az oszlopok érdekelnek, csak az oszlopközök; az a két oszlop közé szorult semmi, ami oly határozott alakkal és oly enigmatikus kiterjedéssel bír.
Egy Aquiles nevű buenos aires-i könykereskedő a Jianping által kiadott könyvet árulja. Azt az új borítóval megjelent második kiadást, amelyet én is csak az internetről ismerek. Amikor megtudja, egy dedikáció ellenében megajándékoz két példánnyal. Szépen dagad az internacionálé: Argentínában jutok hozzá a Németországban működő kínai kiadó által angol nyelven publikált és katalán cég által terjesztett könyvhöz a magyar művészről, akit orosznak hívnak.
Ez az öngyilkos bálnák strandja,
a hold nyakigláb árnnyal kószál,
gépzene szól a jégkrémboltból,
ó mondd, miért épp ide hoztál?
Emlékek édes hányadékát
felökrendezni mért akarjuk,
s álmokkal mért ölelkezünk,
átlátszó az ölük, a karjuk.
A víz alatt egy másik tenger,
felér egész a torkodig;
mire gondolsz most? gondolj másra!
a tenger nem gondolkodik.
Hullámverés lábjegyzetekkel:
egy konkrétumra két talány.
Csigaházban suttog az isten,
az idő férfi, s tér a lány.
Napszítt, lukacsos álomtájon
a horizont mint húr remeg,
s gyűlnek tintaszín egekre
nagy konkvisztádor fellegek.
Ködöt lélegző madarak közt
patakokra szakad az éjjel,
s a csillagok lábanyomát
őrzi a homok szerteszéjjel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése