AGI KONGRESSZUS

Megnézzük Annával az Alliance Graphique Internationale kongresszussal párhuzamosan zajló Nemzetközi Isztambuli Művészeti Biennálé anyagát, a témának megfelelően (What keeps mankind alive?) szinte minden munka erősen politizál, úgy tűnik, a posztmodern esztétizáló parafrázisok fölött eljáróban van az idő. A kongresszus előadásain is érződik a politikai attitűd, ráadásul a helyszín miatt sok a közel-keleti meghívott és téma is. Valahogy mégis az apolitikusabb előadások fognak meg, leginkább az amerikai illusztrátor Jeffrey Fisheré és a kanadai tipográfus Marian Bantjesé. Ő a nagyobb felfedezés, mert egyáltalán nem ismertem a munkáit, holott szerepelt a tavalyi TrimarchiDG-n, sőt épp az engem kalauzoló Sara di Carlo „vigyázott rá” akkor. Kicsi a világ! Jók még: Michel Buvet, Vladimir Chaika, Peter Till, Nancy Skolos. „Forget-Me-Not” címmel megnyílik a Fletcher-Fukuda-Momayez emlékkiállítás, és „Unplugged Yüzler/Faces” címmel az AGI tagok foto-tárlata, amelyen az volt a feladat, hogy Isztambul városára reflektáljon mindenki egy önarcképpel. Eldől, hogy Portóban lesz a következő kongresszus, tizenegy új taggal bővül a társaság, Paula Scher átveszi az elnökséget Jelle-től és a General Assembly előtti éjszaka meghal Less Mason. A maradék időnkbe épp hogy belefér a Hagia Szofia, a bazár, a Topkapi, néhány halvacsora, valamint több fülbevaló árának intenzív alkudozás általi mérséklése. Egy műszaki bolt kirakatának plazmatévéje előtt végigizguljuk az U20-as fiúk bronzmeccsét, a gyomorfertőzések megelőzésére beszerzett vodkával ünnepelünk, sőt az utolsó délelőtt még az isztambuli maratoni futóversenybe is belegabalyodunk.
*
Találkozunk az AGI kongresszust megelőző diák-dizájn-hét, a GRAFIST sok résztvevőjével is. Stuttgarti, bázeli, berlini, szentpétervári, moszkvai, sőt koreai grafikus-hallgatók, akik AGI-tag professzoraik révén ingyen vehettek részt a rendezvényen, a szállásukat és az utazásukat pedig az egyetemük állta. Sopron ugyan közelebb van Isztambulhoz, a NYME mégsem bírt nagyvonalú lenni. Persze tudom, sokkal fontosabb dolgokra kell otthon a pénz (békávés ön- és végkielégítések, bajuszfesztiválok, adózatlan képviselői költségtérítések, rektorbérek, homokbuckák alatti autópálya-alagutak, negyven centis kilátótornyok, stb.), mégis fájt… fáj a szívem.