Itt az idő, Uram, nagy volt a nyár,
Szeptemberi reggel, fogj glóriádba;
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák…
Izzik a galagonya ruhája…
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Holt idők sírján hervadt koszorúk;
Minden csak jelenés; minden az ég alatt.
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel;
Legyek hárfád, mint hárfád a vadon,
A szeleket ereszd a földre már
Testvéri ősz, forrón-égő rokon.
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
A fáradt fákra fátylas fény esőz,
A siket estveli csend tyütyürékel
S kibomló konttyal jő az édes ősz.
Most itt az ősz és én vagyok az ősz,
Az őszi kertben messzenézni félek;
Öreg költők, ti őszök fiai,
Elhull a virág, eliramlik az élet.
Sírj, őszi koncert, zengő zeneverseny,
Maradj Homér, fénydús egeddel;
Kisértetes nálunk az Ősz,
Segíts nekem, szeptember, ne eressz el.
2 megjegyzés:
Mintha először olvasnám ... a hangodon hallom minden szavát. Ősz fia, a melankóliád nekem fáj. Még szerencse, hogy a tyütyörészés kompenzál.(gyönyörű, mint mindig)
Ismerősnek tűnik az Eltévedt lovas, Az Andal és és még néhány remekmű részlete, de (én) nem számolok vele, mert az EGÉSZ (nekem) mindig több, mint a részek összessége. Bár nem tudom, pontosan kit idézek, de bizonyára így igaz, különösen évezredes léptékben, vagy holisztikus szemlélettel közelítve. SzeretetteL: Utisz rajongó. I.
Megjegyzés küldése