QUI NESCIT ORARE...

 

ÁLRUHÁS ANGYALOK

Most bukkantam rá ezekre a fotókra. Serendipity? A párizsi Shakespeare & Company könyvesboltban készültek, ha jól emlékszem, 2006-ban. A falra festett idézet olyan, mintha bibliai parafrázisa lenne, bár vannak, akik azt mondják, hogy George Whitmantól, a bolt egykori tulajdonosától származik. "Ne légy barátságtalan az idegenekkel: lehet, hogy álruhás angyalok." Nem tudom. Mindenesetre ezekkel a képekkel és ezzel az idézettel kívánok áldott karácsonyt és boldog új évet az Utisz Blog olvasóinak. 

 

A HÉTFŐI LAP, AMI VASÁRNAP ESTE JELENT MEG

(Részlet a Páternoszter című regényből)

– 1954 júliusában, ki ne emlékezne, július negyedikén este véletlenül futottam össze vele a Blahán, a sajtóháznál, ahol a Népsport szerkesztősége volt. Sokan, legalább ezren voltunk, talán arra számítottunk, hogy a friss újság majd mást ír, azt, hogy nem a nyugatnémetek, hanem a magyarok nyerték meg a vébét. A Totózó előtt gyűlt össze egy csapat hangoskodó, akik a Kinizsit éltették (a Fradit akkor épp Kinizsinek hívták), és Scharenpeck Gusztávot meg Purczeld Ferencet szapulták. Az illetők az előző napon még Sebes Gusztáv és Puskás Öcsi néven a legnagyobb szentek voltak. A fiatalok a Rozmaring presszó felé indultak, de az a festő fiú, a maga édesapja…
– Nem az édesapja, a barátjának az apja – vágott közbe a feleség.
– Szóval a barátjának az apja odajött, hogy szabadság, és hogy megismerem-e. Én a Népstadionból jöttem, ahol a csehszlovák-magyar atlétikai verseny után kihangosították Szepesit, a rádióközvetítést. Azt hiszem, ő is ott volt, ünnepelni gyűlt oda harminc- vagy negyvenezer ember, gondolhatja, hogy nem az atlétikai verseny miatt voltunk annyian, pedig az sem volt semmi, mert Kovács Bütyök megverte Zatopeket, a csehszlovákok csodafutóját…
– Most ne a Zatopekről beszélj, drágám – szólt közbe újra Klára asszony –, a festő érdekli a kisasszonyt, jól mondom, kisasszony?
– Asszony vagyok. Illetve… igen, ő érdekelne – hebegtem zavartan.
– Szóval a Népstadion felől jöttünk mind a ketten, de csak ott találkoztunk, a Blahán, miután megvettük a Népsportot. Nehéz elhinni, de egy órával vagy talán kettővel a meccs lefújása után már jöttek is föl a Sajtóház nyomdájából a gumiszalagon az összestószolt újságok. Vasárnap este kész volt a hétfői lap. Meg se száradt a festék, emlékszem, fekete lett az összes ujjam.
– A festőről beszélj végre, ne az ujjaidról!
– Hát az ő ujja is fekete lett.
– De hogy miről beszélgettetek, azt mondd a kisasszonynak!
– Miről beszélgettünk volna? Mindenki a meccsről beszélt, nehezen értettük egymást, akkora volt a lárma. Meghívna valamire, ajánlotta, én meg, aki idősebb voltam, mondtam, hogy legyünk pertu, de aztán nem tudtunk beülni sehova, beállni se, mert vagy tele voltak a kocsmák, vagy lehúzták a redőnyöket is, mert akkor már kezdték törni a kirakatokat a randalírozók. Égették az újságokat, és egy villamost is felborítottak.
– De Lehel!
– Jó, mondom a festőt. A Varjú nevűt. Tornacipőben volt meg mackófölsőben, mert hiába volt július, elég hűvös volt aznap. Persze, szóba került a páter is. Elmondta, hogy a képek valami raktárba kerültek, nem nagyon hiszi, hogy szükség lesz még rájuk, de nem is bánja, ez már forradalom, kipirult az arca, én meg a fiammal dicsekedtem, aki a „kiküldetésem” alatt született. Nem firtatta a dolgot, pedig úgy éreztem, tudta, hol voltam, sőt talán épp azért jött oda, mert pontosan tudta. A Rosenberg házaspár utcában váltunk el, az OTSB székháza előtt is állt a bál, hozzá hasonló művészkinézetű fiúk hívták, hogy tartson velük a Rádióhoz. Oda én már nem mentem; szégyellem, de nem mertem menni, csak később hallottam, hogy a huligánok összecsaptak az ávéhásokkal, akik a levegőbe lőttek. Utólag visszaemlékezve minden olyan volt, mint két évvel később. Olyan volt, mintha 56 főpróbája lett volna az a nap, csak akkor még a levegőbe lőttek. Hát csak ennyi…

KÖNYŰIDET ÉRTEM!

 Petőfi! Könyűidet értem!

… vagy legalábbis érteni vélem. Pontosítok: érteni véltem mostanáig, s nem találtam őket indokolatlannak. Az évfordulóidra költött panaszversek tovább táplálták a könnyek jogát (Óh, vannak koszorúk, keményebbek, mint a deszkák…) a neveddel lelkesítő sorok csupán mélabút plántáltak belém (Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit…), talán némi dacot (Szedd össze csontjaid, barátom…), de inkább vissza-visszatérő kilátástalanságot (valahol mindig temetik, valahol mindig exhumálják…)
Tegnapi élményem azonban túllökött minden kétségen. Tüskehajú Petőfi-forma fiúcska – kisgimnazista, abból a korosztályból, amikor a költőt még inkább Vicseknek szólították barátai – egy rendezvényen, valahol a végeken, a Szeptember végént szavalta. A harmadik szakaszt így:

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűidet értem,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Elrejtett parafrázis? Megérti-e a hallgatóság? Vagy csak néhány ínyenc szívéig jut el – töprengtem, de zúgó taps fogadta, vagyis a közönség tudta, hogy a ragcsere nem véletlen nyelvbotlás. Bátor aktualizálás. Vajon önállósította magát a kis Vicsek-másolat, vagy közösen ötlötték ki a felkészítő tanárnővel? Köszönet neki is. Hasonló bátor kiállások reményében várom a Petőfi-évet!

PLAKÁTTÁRLAT CSEPELEN

 

Meghívó a Mansfeld Galéria századik kiállítására 2022. november 15-én (kedden)14 órára. A kiállítás dr. Feledy Balázs művészeti író nyitja meg. Közreműködnek: BIROK-Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium tanárai és tanulói.

(woman.life.freedom)

 

“Women, Life, Freedom” This is the new slogan, just like a mantra, a password, it says “In tribute to all brave Iranian women and those who are killed, like Mahsa Amini, and the ones might be killed on upcoming days and nights.”

ART = SOOTHER

 

ПОГОДА В МОСКВЕ

Az alábbi naplójegyzetet épp tíz éve írtam: 

Moszkvában minden internetes portál szerint zivatarnak kéne lennie (a valószínűsége a Yahoo szerint 90%, az állaga a BBC Weather szerint heavy), de szinte egész nap ragyogó napsütés van. Ha meg-megjelenik egy felhő, hirtelen irányt vált, vagy szétoszlik, és újra kiderül az ég. A tegnapi szakadatlan zuhogás után kifejezetten szerencsésnek hisszük magunkat, nem is foglalkozunk a kiállítással, (amit jobb híján nekünk kell fölrakni), hatalmasat csavargunk (Arbat, Gogoljevszkij bulvár, az újjáépített Szpaszítyel, a Tretyakov környéke s Vörös tér a pénzért fotózkodó Sztálin és Putyin hasonmásokkal). Este fáradtan kezdem nyomogatni a tévé távkapcsolóját, az „El classicót” keresném, de szinte kivétel nélkül mindegyik adón Vlagyimir Vlagyimirovics atyuska jön be. Úszik, kutyát simogat (fekete labrador), reggelizik (tejbekása), interjút ad (sötét limuzinban), virágot szagol, karatézik, levelet diktál (repülőn), konditeremben izzad (evezőgép), mosolyog, halat fog, gondterhelt, felváltva forró és hideg vízbe merül, kitüntetéseket oszt és gyerekfejet simogat. Csak nem? De igen, épp ma 60. Holnapra is esőt ígérnek (70%-ra saccolják). Vajon csak a születésnapra készült a прекрасная погода?

Ma 70. Ugyan mivel kedveskednek neki? (2006. október 7-én, Putyin születésnapján lőtték agyon Anna Politkovszkaját.)

 

LÍVIUSZ ÉS A KÖNYVILLUSZTRÁCIÓ

 

A DUINÓI ÖSVÉNYEN

Ki vagy, ki öltöd egyre ránk

a távozóknak visszanéző gesztusát?

Utolsó dombodról hagysz elmerengenem,

s végső nagy völgyed föltárod csalétekül.

Mért élünk úgy, mondd, miért,

hogy folyvást búcsúzunk?  

 

ŐSZI KOLLÁZS

 

Itt az idő, Uram, nagy volt a nyár…

Szeptemberi reggel, fogj glóriádba…

Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák…

Izzik a galagonya ruhája…

 

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok…

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak…

Holt idők sírján hervadt koszorúk…

Minden csak jelenés; minden az ég alatt…

 

Ó hány szeptembert értem eddig ésszel…

Legyek hárfád, mint hárfád a vadon…

A szeleket ereszd a földre már…

Testvéri ősz, forrón-égő rokon…

 

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak…

A fáradt fákra fátylas fény esőz…

A siket estveli csend tyütyürékel…

S kibomló konttyal jő az édes ősz…

 

Most itt az ősz és én vagyok az ősz…

Az őszi kertben messzenézni félek…

Öreg költők, ti őszök fiai…

Elhull a virág, eliramlik az élet…

 

Sírj, őszi koncert, zengő zeneverseny…

Maradj Homér, fénydús egeddel…

Kisértetes nálunk az Ősz…

Segíts nekem, szeptember, ne eressz el…

RZESZÓW - EXHIBITION

 

MEGHÍVÓ MONOSZLÓRA

Augusztus 6-án, Monoszlón, a Nagyhegyestű lábánál, a „Kőfeszt” keretében társalogni hívott Szentkirályi-Szász Krisztina: „Én fogok Istvánnal beszélgetni a kötetről (a Páternoszterről), a témaválasztás aktualitásáról, a családról és úgy mindenféléről. Várunk, gyertek. Ja amúgy az esemény előtt és után a Levendulafagyizó és fröccsterasz is nyitva lesz. És persze vehettek könyvet és dedikálni is fog István. Hogy rajzolni fog-e, azt nem tudom.” Hm... az én sem... A helyszín viszont biztos: Monoszló, a Magyar Provence Levendulabirtok; az időpont is: augusztus 6, szombat, 6 óra, és a házigazda: Szentkirályi-Szász Krisztina.

KAPOLCS - JÚLIUS 29.

 

Művészetek Völgye Fesztivál, 8. nap (július 29.) 19.30-kor beszélgetés a Páternoszterről: Orosz István könyvéről (a program szerint „nagyregényéről”) és az Örömajkon örömének című „történelmi fejtágítóról”. Nekem sem volt könnyű ráakadnom a mérhetetlenül sok kapolcsi program közt. Idemásolom, hogy nektek már ne kelljen keresni: szóval, pénteken fél nyolckor a kapolcsi Pajta Mozgó mellett felépített Országút Igluban lesz az esemény, amelyen dr. Nagy Gábor költő-irodalomtörténész és természetesen az ti közreműködésetekkel zajlik az esemény. Hogy nagyobb kedvvel jöjjetek, idejegyzem, hogy az iglu szó eredetileg eszkimó jégkunyhót jelent, bár kesztyűre és hócipőre azért valószínűleg nem lesz szükség. A kiadók (Helikon és Méry Ratio) azt ígérték, hogy a könyveket meg is lehet venni a helyszínen. (Aki nem ér rá, vagy nem talál oda, a közeli Monoszlón, augusztus 6-án még bepótolhatja.)