BAUDELAIRE ÉS BELGIUM

A nagy francia költő, aki élete vége felé Brüsszelbe kényszerült költözni, szívből utálta a belgákat, s mivel őszinte ember volt, eszébe sem jutott, hogy belgafóbiáját titkolja. Brüsszel a majmok fővárosa, írja, a belgák piszkosak, a nők melle több mázsát nyom, rothadtvirág-szaguk van, undokok, gazok, szemérmetlenek, folyton zajonganak, fütyülnek, a fütyögés egyébként  nemzeti vonásuk, nemzeti szobruk pedig a pisseur és a vomisseur, a vizelő és az okádó. Franciául nem tudnak, legföljebb mímelik a francia műveltséget, ugatják a kultúrát, és hogy civilizáltak lennének, dehogy azok, inkább szifilizáltak.  Az amúgy nem túl prűd Kosztolányi, aki megpróbálkozott Baudelaire belga témájú verseinek magyarra fordításával, bevallja, jócskán meg kellett cenzúráznia, hogy elviselhetővé váljanak a bennük foglalt sértések. A New York-i Contra Mundum Press Rainer J. Hanshe fordításában és az én címlaprajzommal adta ki a könyvet. (Korábban Szentkuthy címlapokat rajzoltam nekik.)