KURVANYÁDAT...

... te avarégető!

A fészbukon ott a fotó is. Szürkéskék füstcsík kígyózik a dróthálós kert sarán. Magasból, alighanem a szomszéd ház felső teraszáról készülhetett teleobjektívvel. Látszik, van még két-három elégetésre váró kupac. Azokra már aligha kerül sor, telefon ment az önkormányzatra, március elseje óta tilos a kerti hulladék elégetése, a pénzbírság akár százezer forint is lehet, visszaesőknél több is. A fészbuk posztot sokan lájkolják, de megjelennek a vörös fejjel tajtékzó dühös emojik is. A kommentek szapulják a légszennyező öreget és dicsérik a modern megoldást, amivel azonnal leleplezhető és lejáratható az ilyen. Az egyik hozzászóló a címbe rejtett irodalmi utalást is észreveszi: nem csak Petőfi Sándorhoz jut el, de tovább is. Sváb település, legalábbis valaha az volt, nem nehéz kikövetkeztetni, ki lehet az „ebugatta himpellére”.

Már egy korábbi rendelet szerint is csak pénteken és szombaton volt szabad égetni, ami azt eredményezte, hogy a kiskertek gazdái nem várhatták meg a szélcsendes időt, a fölszálló légáramlatot vagy azt, hogy az eltüzelendő anyagok eléggé kiszáradjanak, hanem meggyújtották azt, mert éppen péntek volt vagy szombat. Szállt is a keserű füst a kényes orrok alá, mentek a dühödt ímélek, telefonok, de végre győzött a zöld belátás: tilos lett az ilyesmi. Az önkormányzat természetesen tanácsot is ad. Tessék komposztálni, a lemetszett gallyakat fölszecskázni, később talán a fölös hulladék elszállítását is megszervezik.  

Az avarégető öreg megnyalta a mutatóujját és fölemelte. A szellőbe mártott ujj jelezte, mikor nem fogja lenyomni a szél a füstöt, mikor viszi jó irányba, ahhoz meg tényleg nem kell nagy tudomány, látni, kiszáradt-e már a nyesedék eléggé. Nem nézte, péntek van-e vagy kedd, mert már az öregapja se nézte, amikor tüzet rakott. Mióta szigorodtak a szabályok, egyre-másra veszik ki a lombhullató fákat a szomszédok. Addig is csak a gond volt velük, amíg szabadott tüzelni, permetezés, metszés, miegymás, de most, hogy gyűlni fog a lom a kertben, ráeszmélnek, semmi szükség a fákra. Legtöbben füvesítenek, van, aki járóköveket rak ki és akinek mégis fontos a zöld, tuját, ciprust, fenyőt ültet. Örökzöldek, szépek, alig szemetelnek és metszegetni se kell őket. Igaz, az oxigéntermelésük messze elmarad a lombhullató fáké mögött. Nem nehéz észrevenni, máris a fenyők felé tolódott el a vegetáció. A gyantás tűlevelű állományokban viszont rendkívül nagy az erdőtüzek kialakulásának veszélye. Sokszoros a lombhullató fákhoz képest. A klímaváltozás, vagyis a hosszabb, aszályosabb időszakok miatt ez a veszély fokozódni fog. A tűzrendészeti, tűzoltói tapasztalatok a vegetáció „mozaikosságának” megőrzésére figyelmeztetnek, vajon gondoltak-e rá az új rendelet megalkotói? Egy öreg fa egy évben körülbelül annyi oxigént termel, mint amennyit egy ember felhasznál. Egy autóét 30 fa tudná pótolni. Az avarégető aligha számol, de azt azért tudja nem kéne kivágni a fákat, lebetonozni a kertet. Egyelőre maradnak. Évente háromszor-négyszer tüzet gyújt, a büntetést meg majd összespórolja valahogy… Kurvanyádat? Talán inkább meg kéne köszönni neki…