MAKKAI-EMLÉK

Metsző, hideg szél a Michigan-tó felől. Azt hiszem, északkeleti. Nem sokkal a nyitás után találkoztunk a bronzoroszlánoknál, a bejárat előtt. Két nappal korábban beszéltük meg a randevút, akkor ismerkedtünk össze. 1997. február hetedike volt, péntek. Nincs nehéz dolgom, itt van előttem a plakát, rajta a dátum. Még itthon adta meg a számát Nagy Gazsi, a költő (akivel vasárnaponként, ha otthon voltam, együtt fociztam), lelkemre kötötte, hívjam el a chicagói kiállításra. Hogy ne bliccelhessem el, rám bízta három versét, új verseket, amelyek aztán be is kerültek a nagykönyvbe. A csodaszarvas nyomában - magyar költők antológiája a 13. századtól a 20. századig. Ő válogatta, szerkesztette, java részét maga is fordította angolra, Makkai Ádám.  Nem telefonáltam, a száma elkallódott valahol, de szerencsére ott volt mégis a megnyitón. Úgy látszik híre ment az emigránsok közt, hogy magyar tárlat nyílik az I Space Galériában.

      Ráérsz vasárnap, kérdezte, megmutatom neked az ország második legnagyobb múzeumát, aztán, ha akarod, együtt ebédelünk Arany Ágnessel, akiben Arany János vére folyik. Naná, hogy már negyedórával a nyitás előtt ott topogtam a zöld oroszlánoknál, az Art Institute Michigan Avenue felőli bejárata előtt. Cowboyosan széles karimájú fekete kalapot viselt és nagyon hosszú fehér sálat. Megmutatta a kedvenceit, Van Gogh Hálószobájára emlékszem, egy Seurat-ra, talán egy Lautrec-re, aztán a szürrealisták termében odavitt egy közepes méretű festmény elé. Ebédidő, emelte föl a mutatóujját. Mindjárt háromnegyed egy! Annyi volt a képen is.

     Az kandalló falát áttörve gőzmozdony robog felénk, a szoba belseje felé. A kandalló fölött nagy, aranyrámás tükör, a párkányon két csillogó gyertyatartó és egy koromfekete óra. Az óra háromnegyed egy előtt megállt. Odahajoltam a képcédulához, René Magritte: Time transfixed, aztán hátralépve megkérdeztem, hogy fordítaná magyarra?  A leszúrt idő – mondta merengve. – Nem, legyen inkább ez: A ledöfött idő.