ÓDA A RINÓHOZ

 Ode to the Beast / Óda a Rinocéroszhoz

Szarvorrú szörny, ó te, rinocérosz,

Áradó hab és habzó fellegek,

Vad förgeteg, nyers nyugati szél hoz,

Világ vándora, zord hullámhegyek

Sörényén engedd, kormányod, hajód,

zászlód, vitorlád s horgonyod legyek.

Áradó szellem, álmot és valót

Egymásba sodró, tajtékzó elem;

Örvényébe a lesz, a van, a volt

Véled rántson be, zúgó szerelem,

Gyönyörök tülke, fénylő szaruszarv,

Klein kancsó, hol tér teret terem,

Rettentő füllel ott lenn halld a dalt,

hol holt a hold, s árnyéka véle halt.

A nemrég felbukkant Percy Bysshe Shelley költemény az 1819-es Ode to the West Wind hangján szólal meg, és az 1516. január 27-én  Porto Venere közelében vízbe fúlt orrszarvú emlékét idézi. A versnek tudomásunk szerint ez az első magyar fordítása. Tragikus egybeesés, hogy épp ugyanott, a Spezia öböl torkolata közelében fullad a tengerbe negyedfél századdal később maga az angol költő is. 

Tragikus koincidencia, vélhetjük, és nyilván eszünkbe jut egy másik, az irodalom és valóság közötti kísérteties egybeesés, Arthur Gordon Pym nantucketi tengerész elbeszélése, amely szintén „megjósolt” egy későbbi drámát. Emlékeznek ugye Edgar Allan Poe regényére, amelyben a hajótöröttek megeszik a fiatal hajósinast, Richard Parkert, majd – 64 évvel Poe könyvének megjelenése után mindez tényleg meg is történt: a Mignonette nevű hajó elsüllyedését követően a mentőcsónakban hánykolódó túlélők megettek egy 17 éves hajósinast, akit történetesen épp Richard Parkernek hívtak.