KÖRZŐVEL RAJZOLT VÍZ

Újraolvastam Karlóczy Réka 2008-as írását a Körzővel rajzolt vízről. Idemásolom, hátha kedve támad valakinek kézbe venni a könyvet is – bár fogalmam sincs, kapható-e még (ha igen, akkor legvalószínűbb Pesten, a L’Harmattan boltjában: Kossuth Lajos u. 14–16, hátul az udvarban.)

A képzőművészként ismert Orosz Istvánnak Körzővel rajzolt víz címmel verseskönyve jelent meg az idei könyvhéten (L’Harmattan Kiadó). Orosz képei közt sok olyan van, amelyekben az alkotónak a geometria, a matematika és az optika iránti vonzalma is szerepet kap, (néhányuk a kötetet kísérő illusztrációk közt is feltűnik) kíváncsi voltam, hogy vajon a verseket olvasgatva szintén fölfedezhető-e a természettudományos érdeklődés hatása. Úgy gondolom, hogy Orosz képei és versei sok tekintetben hasonlóak, és akár csak a grafikáknak, a szövegeknek is létezik egyfajta matematikai olvasata. A következő írásban azt szeretném föltárni, mit vesz észre egy magamfajta „számkukac”, ha történetesen versek olvasására adja a fejét.

A kötet címe mellett az alcímek egy része (Tükörképek, Párhuzamosok, Lépcsők) is utal rá, hogy fontos szerepet kapnak a „reáliák”, de ha a verscímeket soroljuk, akkor is sok „természettudományokból átköszönő szóra bukkanunk: Utókép, Ingerküszöb, R.E.M., Pillangó hatás, Fekete lyuk, Analemma, Tájkép szimmetriával, stb. N-edik álmodban n – 1-edik, írja egyik versében, másutt meg a boldog Botanikáról versel, a Kondenzcsík című vers akár illusztráció lehetne a relativitás elméletéhez, a következő sorok pedig Hérakleitosz bölcseletének parafrázisaként íródtak :

Ide-oda hajtogat egy
könyvoldalt az idő árja,
minden betű átkerül majd
színéről a fonákjára.

Epheszoszban délutánra
délelőtt jön, aztán reggel,
s hazatérnek hajnaltájban
a halottak a sereggel.

Summus címmel olyan tükörszimmetrikus verset is költ Orosz, amelynek mindegy, hogy balról jobbra, vagy jobbról balra olvassuk, mindenképp ugyanazt kapjuk. Palindromnak hívják az ilyen verseket, sőt ő maga is régies szóval Palindrómának címzi egyik költeményét. Érdekes megoldással találkozunk az Útvesztők című versben, ennek a hosszú írásnak is van szimmetriatengelye, éppen az 50. sorban. Azt, ami a vers mértani közepe előtt jövő időben hangzik el, a vers második fele múlt időben ismétli meg. (Ehhez hasonló Az idő látképei című filmvers is a könyv végén). Híres palindromként tartanak számon egy ismeretlen szerzőtől származó latin mondatot, amely a firenzei keresztelőkápolna padlójára írtak valamikor a korai középkorban. Tudtommal semmi nyelven sincs formahű fordítása, vagyis nem létezik olyan, ahol a tartalom visszaadása mellett a szimmetrikus olvasat is megőrződik. Nehéz is lenne ilyet elképzelni, természetesen Orosz sem képes erre, egy úgynevezett anagrammával vágja ketté a gordiuszi csomót, vagyis a magyar fordítás betűit újrarendezve egy kvázi szimmetrikus sorral egészíti ki a szöveget (Az ördög verse). Anagrammákból egyébként egy egész csokorra valót találni a kötetben, legtöbbjük több soros rímelő és ritmusos munka, hasonlóan az „igazi” versekhez, és csak többszöri olvasás után vesszük észre, hogy az írás közben Orosz azt a maga számára kijelölt nehezítő feladványt is megoldja, hogy mindegyik sorát azonos betűkből építi fel (Csillaghullás éjszakája, Köldöknézés, Örök visszatérés I., Ezerkilencszázötvenhat, Csak civilizáltan, Kiszámoló, stb.). Hasonló játékos versek az úgynevezett akrosztichonok, amelyekben a sorok kezdőbetűit összeolvasva kap titkos jelentést a szöveg. A Körzővel rajzolt vízben több ilyen is van: Az Arnolfini házaspár, A jel, A rinocérosz, A város.

Érdekes játéka a geometriai formák és az igeidők elegyítésének az Egy vers, a kombinatorikus, vagy permutációs szerkesztési elv használatára pedig a Variációk. Tulajdonképpen az a vers, amelyet most részletesebben be szeretnék mutatni, a Színkeverés szintén a kombinatorikus komponálást példázza, vagyis a vers elemeinek – szavaknak és szódaraboknak – bizonyos szabályszerűség szerinti újrarendezését.

Színkeverés

ezüst, bíbor, kobalt, fekete,
cián umbra, ibolya, kadmium,

vörös, azúr, bordó, szeladon,
indigó, barna, olív, cinóber,
viola, sárga, kármin, sziéna,
skarlát, ekrü, narancs, rubin,
okker, türkiz, lila, szépia,
fehér, opál, ultramarin, arany

fehtür, ultraszé, naszela, etelya,
borán, indker, opli, arbin,
cinium, baltra, üstvö, laok,
ekkér, skarigó, cibí, rösez,
umbko, kadmóber, ruany, laál,
naramarin, piancs, kizsár, kervio,
barrü, minbor, gaív, úrkár,
dófek, donszié, olaz, ibona

A vers címe Színkeverés, és valóban a színek összekeverése történik meg a szövegben, legalábbis abban az értelemben, hogy a különböző színek betűit összekeveri egymással az író. 32 ismert szín neve szerepel az első strófában és 32 ismeretlen színé a másodikban. Ha a színkeverés, vagyis az új szín létrehozásának technikáját meg szeretnénk fejteni, érdemes megvizsgálni, hogy mely szín melyikkel keverve jelenik meg a vers második felében. Az első szó a „fehtür”, könnyű felismerni, hogy itt a fehér és a türkiz szavak első feléből alkotta meg az új színt Orosz. Képzeletünkben a kékeszöld szín világos árnyalata, tejesen, vagy meszesen sejtelmes képlete, pasztelles tónusa jelenik meg. A következő az „ultraszé”. Ha végigböngésszük a „valódi” színeket, akkor rájövünk, hogy csak az ultramarin és a szépia egyesüléséről lehet szó. Előbbi sok festő kedvenc kékje, a középkori Mária öltözékek tónusától egészen Yves Klein emblematikus színéig, az IKB-ig (International Klein’s Blue) terjed a skála, utóbbi pedig a tintahalak vörösesbarna váladékából származó színnév, amelyről a korai fotográfiák hangulatára is asszociálhatunk. A két festék keveredése izgalmas, sötéten fortyogó mély színt eredményezne. Az eddig megtalált négy szín az első strófa nyolcadik és hetedik sorában jelent meg, és némi szabályosságot vélhettünk felfedezni abban, ahogyan egymást követték. Ha tovább keressük a szabályt, vagyis megkíséreljük megfejteni Orosz színkeverési szisztémájának titkát, akkor a következő eredményre juthatunk. A nyolcsoros versszak mindegyik sorában négy szó van, ezek azonban két részből állnak (ez-üst, bí-bor, ko-balt, stb.) vagyis a sorok is nyolc elemre bonthatók. A versszakok így nyolcszor nyolc, vagyis 64 részből állnak, éppen úgy, akár a sakktábla.

Minthogy a keverési szabály kigondolásánál az volt a szempont, hogy mind a hatvannégy részlet szerepet kapjon, de mind csak egyetlen egyszer jelenjék meg, ráadásul eléggé szeszélyes, és ebből következően kellően artisztikus legyen az útvonal, amelynek mentén a színfoltok egymásra lelnek, ezért kézenfekvő volt a 64 mezős sakktábla bejárásának azt a módját választani, ahogy egy L alakzatban lépegető huszár járná be a táblát. Ha pontosan követjük a vers második strófáját, és sakktáblánkba berajzoljuk a „színek útját”, akkor nyilvánvaló lesz, hogy „lóugrásban” halad a vers. Orosz a következő lépéssort használta:

a1 – c2 – e1 – g2 – h4 – g6 – h8 – f7 – d8 – b7 – a5 – b3 – c1 – e2 – g1 – h3 – g5 – h7 – f8 – d7 – b8 – a6 – b4 – a2 – c3 – b1 – a3 – b5 – a7 – c8 – b6 – a8 – c7 – e8 – g7 – h5 – g3 – h1 – f2 – d1 – e3 – f1 – h2 – f3 – d2 – c4 – b2 – a4 – c5 – d3 – f4 – e6 – d4 – f5 – d6 – e4 – f6 – g8 – h6 – g4 – e5 – c6 – e7 – d5.

Post scriptum: Orosz módszerét ellenőrizve két apró „bakit találtam a versben: a szabályok szerint a hatodik „színnek” indker helyett indlátnak kellene lenni, a tizenharmadiknak pedig ekkér helyett ekérnek. Mivel különösebb magyarázatot nem látok arra, hogy a költői szabadság jegyében kellett megváltoztatni a szabályt az adott helyeken, azt hiszem, csak egyszerű sajtóhibákkal állunk szemben.