SZEPTEMBERI TÁRLATOK

Na, ez most súlyosan összejött: három kiállítás egyetlen héten, ráadásul úgy szétszórva, hogy aki végigjárná, az egy honismereti kitüntetést is megérdemelne. Vagy egy szanatóriumi beutalót. Szeptember elsején, szombaton kezdődik Sopronban a Festőteremben (Petőfi tér 8.). Ötkor nyílik a kiállítás, Szőcs Géza szónokol és Stöckert Ádám marimbázik. A tárlat egyébként az egyetem faipari mérnöki karának ötvenedik születésnapjához kapcsolódik, vagyis zömmel fából készült konstrukciókat fogok kirakni, “lehetetlen” tárgyakat, "deszkametriákat", (olyasmiket, mint amik itt lent látszanak), de lesz köztük azért néhány új is. A következő állomás Szeged, szeptember 3-án, hétfőn, a Klauzál téri EDF Galériában Szilassi Lajos matematikussal (a művész titulust valamiért rühelli) nyílik közös tárlatom. Az övé lesz a tér, az enyém meg a sík. Lajos a híres poliédereit állítja ki, én meg olyan geometrikus rézkarcokat akasztgatok a falra, amelyekről azt képzelem, hogy valamilyen áttéttel hajaznak a poliéderekre. Erről talán Csákány Béla tanár úr beszél majd a megnyitón, Csányi Ildikó és Tornyai Jenő (Czik) pedig gordonkázni fognak, ráadásul valami olyan különös meglepetés-darabot, aminek az eljátszásához egymás tükörképévé kell változniuk. De még nincs vége, szeptember 6-án, csütörtökön Pozsony belvárosában, a Slovak Design Center galériájában (Satelit Gallery, Dobrovičova ul. 3.) nyílik a következő kiállítás. Minthogy a dolog a nagyszombati plakát-triennálé ürügyén szerveződött (azon a héten lesz az anyag zsűrizése, és mint zsűritagnak nem illett elzárkóznom a fölkérés elől), itt csak plakátokat fogok kitenni, illetve állítólag lesz egy terem, amelyben a filmjeim mennek. Hát ennyi. Leírni se volt semmi. Talán elolvasni se. (Ha valaki később vetődne arra: a soproni kiállítás szeptember 23-ig, a szegedi szeptember 25-ig, a pozsonyi szeptember 30-ig lesz nyitva.)

Post scriptum:

Belátom, az iménti blogjegyzetben a „rühelli” kifejezés kicsit erős volt, Szilassi Lajos (matematikus barátom, mellesleg az előző "bábeli feladvány" első megfejtője) ki is szúrta, és jegyzetet fűzött a jegyzethez. Az alábbiakban ez következik.

Ki a művész (és ki nem az)?

Orosz István (grafikusművész) barátom a készülő közös kiállításunk kapcsán a legutóbbi blog bejegyzésében ezt irta: „ A következő állomás Szeged, szeptember 3-án, hétfőn, a Klauzál téri EDF Galériában Szilassi Lajos matematikussal (a művész titulust valamiért rühelli) nyílik közös tárlatom. Az övé lesz a tér, az enyém meg a sík. Lajos a híres poliédereit állítja ki, én meg olyan geometrikus rézkarcokat akasztgatok a falra, amelyekről azt képzelem, hogy valamilyen áttéttel hajaznak a poliéderekre.”

Elgondolkoztam, miért is „rühellem” a művész titulust. Eddig is volt némi elképzelésem arról, hogy én mit tartok művészetnek, és kit tartok művésznek. Összevetettem az itt olvasható szócikkel, amely arról szól, hogy mi is a művészet szó szűkebb és tágabb értelemben vett jelentése. Örömmel vettem tudomásul, hogy én is így gondolom. Azt is, hogy ebben a művész szó, kidolgozásra váró újabb szócikk lehet, ha lesz vállalkozó, aki majd megírja. Biztosan nem lesz könnyű dolga. Már a művészet szó is eléggé képlékeny sok bizonytalanságra ad okot, főként, ha az a nem elhanyagolható (rész)kérdés vetődik fel, hogy mi tartozik ebbe a fogalomkörbe, és mi nem. Hát még a művész szó (jelző?), (főnév?) vajon mit jelenthet? Én csak azt tudom (talán), hogy számomra mit jelent. Egyszerűbb felsorolni néhány olyan „követelményt”, amelyek közül ha egy is hiányzik, akkor máris kétségessé válik, hogy a szóban forgó személy megérdemli-e, hogy ezt a megtisztelő szót a neve közelében bárki is megemlítse, leírja. Megpróbálom ezeket felsorolni, hangsúlyozva, hogy a lista nem teljes, és nem fontossági sorrendben készült (de majdnem). 
- Rátermettség, adottság, képesség, érzék, hajlam, talentum; 
- szakmai felkészültség, hozzáértés, mesterségbeli tudás; 
- kreativitás, alkotókészség, ötletgazdagság; tudatosság 
- érzelemgazdagság, empatikus készség, nyitottság, problémalátás, gondolatgazdagság, mondanivaló, … és még sorolhatnám.

Példák, ellenpéldák garmadát lehetne felhozni. Például Barcsay Jenő „megengedhette magának”, hogy néhány egyenes vonalat fessen a vászonra, miután megmutatta, hogy rendelkezik olyan mesterségbeli tudással, amit a művészeti anatómiájában elénk tárt. Vasarely is csodálatos portrékat, aktokat festett ifjú korában. Picasso úgyszintén. A modern, „nonfiguratív művészek” munkáit szemlélve mindig ott kérdezget a fejemben a kis ördög: vajon tudna-e egy aktot, egy drapériát, vagy akár csak egy hokedlit úgy lerajzolni, ahogy kell.Nos, én életemben egyszer kaptam rajzórán hármasnál jobb jegyet, amikor egy libatollat kellett rajzolni. A többiek ott küszködtek azzal a „mintával”, ami ott volt a szemük előtt, én meg „a” libatollat rajzoltam, lendületesen, ívesen, ahogy én „láttam”. A lényeg, hogy nem tudok rajzolni, nem tudok „mondanivalót” köríteni a dolgaim köré, nincs egy hosszú piros sálam, amit a nyakam köré tekerhetnék egy megnyitón. (Ha lenne, akkor sem vetemednék erre.) Összegezve: talán a felsorolás harmadik sorában akadnak rám illeszthető jelzők, a többi végképp nem stimmel. Nem venném magamra, hogy kisebbítsem ennek a számomra, tiszteletet, tekintélyt, csodálatot, nagyrabecsülést jelentő szónak a jelentését.

P.s.: A post scriptum post scriptuma már megint tőlem (Utisz): nem tudom megállni, hogy ne írjam ide, (bár fölhatalmazásom nincs rá), hogy Szilassi Lajosnak épp tegnap állították föl egy jókora acélszobrát „valahol a Michigen tó partján”. A tóparton talán az elsőt, a világban szerteperte viszont már a sokadikat. Na most akkor ki is a művész?  

A szegedi közös tárlatot Csákány Béla, a legendás matematikus nyitotta meg, ki is rakta a blogjára a beszédet, ide kattintva lehet olvasgatni.