Egy fa. Kocsányos tölgy. A tudósok meg tudják mondani: 260 éves. 1750 körül ültették, vagy akkor kelt ki valami elpottyantott makkból. Akkortájt született Goethe, akkoriban halt meg Bach, a korona éppen Mária Terézia fején volt, és valahol egy bujdosó azt írta soha el nem küldött levelei fölé: édes néném!
A Galgamácsa és Erdőkürt közti rengetegben (Szabó Zoli kedvenc szavával: a pagonyban) egy tisztás közepén magányosan áll a hatalmas fa; vaddisznók és szarvasok kerülgetik, sőt némelykor állítólag felbukkannak a környékén az erdők legtitokzatosabb lényei, a híres szalonkák is, amelyek persze csak olyankor láthatók, ha épp nem néz oda az ember.
Hol láttam már ezt a fát, napok óta töröm a fejem, aztán beugrik, Apuleius könyvében az Ámor és pszichében, Max Klinger bukolikus rézkarcán áll, lengén öltözött mitológiai lények heverik körül, s meséket költenek, még rejtélyesebb lényekről meg egykori, paradicsomi szalonka-monitoring-programokról, olyanokról, amelyeken valakinek egy pillanatra megjelent az igazi szalonka. Így kezdik el, hát ki ne hinné a folytatást: édes öcsém…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése