2010. július 12., hétfő

NAPLÓ

Szerda: fölvételik Sopronban, csütörtök: egy pályázat zsűrizése Pécsen, péntek: kiállítás ugyanott, az újjáépült Széchenyi tér sokat látott galériájában. Néhány mondat a megnyitóból: a téma a plakát, a vizuális kommunikáció legklasszikusabb műfaja, és ezt most verbálisan kommunikáljuk. Finoman szólva: nem stílszerű. A tömörítés, a jelképekben való fogalmazás, a dekorativitás, az emblematikus erő – sorolják a művészek, ha a plakát legfontosabb tulajdonságairól faggatjuk őket, s a konklúzió minden esetben az, hogy egy jól kieszelt és megrajzolt kép egyetlen pillanat alatt képes megvilágítani olyan tartalmat is, amit leírni, elolvasni, elmagyarázni csak nagyon körülményesen, hosszú idő alatt lehetne, vagy talán úgy sem. A plakátok ott kezdődnek, ahol a szavak befejeződnek. A plakátokról beszélni: fából vaskarika. (Persze plakátokat galériákban mutogatni is az.) Szombat: Gus szokásos partija Szemesen sok rég nem látott baráttal, osztálytárssal. Az évi rendes tollaslabda bajnokságon Gus-szal párban végre nyerünk.
Vasárnap: véget ér a focivébé. A spanyolok nagy nehezen legyűrik a hollandokat, akik már a harmadik döntőjüket bukják el. Na persze ilyesmi már velünk is előfordult. Ha a magyar labdarúgás legtragikusabb eseményei kerülnek szóba, a lógó orrú szurkolók mindig a következő négy eredményt sorolják föl. 3:2-es verség az NSZK-tól az 1954-es svájci vébé döntőjében, 1-4-re elveszített világbajnoki pótselejtező 1969-ben a csehszlovákok ellen, 0:6-os-vereség a Szovjetuniótól 1986-ban a mexikói világbajnokságon és 1:12-es zakó Jugoszláviától az 1997-es világbajnoki pótselejtezőn. Vannak, akik e meccsek helyszíneit, Bernt, Marseille-t, Irapuatot, illetve Budapestet és Belgrádot Moháccsal együtt emlegetik. De gondoljuk csak át újra, kik is győzték le a magyarokat: az NSZK, Csehszlovákia, a Szovjetunió, és Jugoszlávia. Ilyen országok már nem is léteznek. Na hát így tessék velünk ujjat húzni!

Nincsenek megjegyzések: