"Desinit in piscem mulier formosa supreme."
Abban a "megtiszteltetésben" van részed, hogy téged választottalak ki megfejtésére.
Hm: megtiszteltetés? Vajon minek köszönhetem?! Egyébként a Horatius Ars Poeticájából való mondacs olyasmit jelent, hogy a szép nő halfarokban végződik. Úgy szokták magyarázni, hogy semmi sem lehet tökéletes. De miért is lenne a halfarkú nő hibás, rosszabb, mint a lábon járó? A sellők, szirének, kentaurok a természet tökéletesebb, kevésbé korcsult teremtményei, akik azt a boldog, korai állapotát testesítik meg az evolúciónak – legalább jelképesen – ami iránt sosem szűnhet meg a vonzalom: szóval valami transzcendens és örök nosztalgiát. A sellő iránti vágy, a plátói szerelmet jelenti; a fizikai beteljesülés ugyebár eleve reménytelen. (Egyébként, ha anatómiailag képesek lennének rá, akkor sem szaporodhatnának hagyományos módon, hiszen ki látott már hímnemű sellőt?) Ebben értelemben kétségtelenül jogos a Horáci idézet vulgárisabb magyarázata is, ami olykor egészen közönséges formát ölt: minél szebb egy nő, annál kisebb esélyed van, hogy…, szóval, hogy véle hálj. (Nekem valahogy szimpatikusabb Örkény tanítása a Rekviemből: „Sokkal könnyebb megkapni egy szép nőt, mint egy csúnyát. A szépség hisz saját küldetésében”.) A vulgáris megközelítés esetünkben vulvális vizsgálódásba torkollik, s két művészettörténeti példa tolakszik emlékezetembe. Erdélyi templomok festett kazettáin láttam olyan sellőket, akik kétágú farokkal rendelkezvén anatómiailag alkalmasak arra, amire gondolsz kedves olvasó, sőt úgy tetszik, mintha éppen arra lennének kitalálva, René Magritte pedig gordiuszi fortéllyal olyan fordított sellőt pingált, amelynek (akinek?) a felső teste a hal, deréktól lefelé viszont pompázatos nő.
A halfarokban végződő szépségről szól a Kert című réges-régi rajzfilmem. Az ötlet még gyerekkori, Andi húgomat kértem meg, írna belőle novellát. Egy kisfiú a titokzatos park útvesztőjében csavarogva megles egy kerekes-székkel közlekedő magányos hölgyet, hosszan követi a keréknyomot, majd látja levetkőzni s belemerülni a tóvá szélesedő kerti medence vizébe. Ekkor derül csak ki, hogy a nyomoréknak hitt szépség alteste hal. A születő-éledező libidó, a formát találni képtelen, elfojtott kamasz-vágyakozás manifesztuma volt a film.
Idemásolom a bemutatóhoz készített leporelló szövegét: Egy életen át vágyunk a Titok megfejtésére. Kisgyermekként mindenütt titkokat sejtünk. Félelemmel 
és kíváncsisággal a szívünkben eredünk egy-egy furcsaság nyomába, mint a filmbeli fiúcska, mindannyiunk - örökké alakuló - alteregója. A míves kovácsoltvas kapuval táruló, antik szobrokat rejtő kert titokzatosnak ígérkezik. Mikrovilága: nyüzsgő bogarai, madarai az első ingerek a fiú számára. Érdeklődését azonban egy tolókocsiban ülő nő kelti fel, aki eltűnik a szeme elől, járműve kerekeivel finom porcsíkot hagyva maga mögött. A fiú ezen a nyomon indul tovább… 
A szálkásan aprólékos, acélmetszet szerű rajzok ahelyett, hogy a racionalitást emelnék, csak fokozzák a misztikumot, az irracionálisan limitált mozgásokkal megfejelve. Vágyakozás és spleen, titok és mindent elfedő nosztalgia. A Kert az alkotók szándéka szerint ilyen érzetek felvillantására vállalkozik. (Orosz Andrea)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése