A Lyukasóra folyóirat augusztusi különszáma a balatonfüredi Vaszary Villában rendezett (júniusban bezárt) kiállításommal foglalkozik, illetve a könyvhétre megjelent verseskötetemből (Távlattan) idéz, továbbá egy novellámat is közli, a Feladat címűt. A különszám bevezetőjét A fantázia szabadsága címmel Szakonyi Károly írta.
A FANTÁZIA SZABADSÁGA
Ellobban ez a nyár is, de megmaradnak az emlékek. Akik az idén Balatonfüreden jártak, és betértek a Vaszary villába, csodálatos kiállítást láthattak. Csodálatost, mert Orosz István varázslatos világot teremt művészetével. A fantázia határtalansága, a víziók rafináltsága, a geometriai bravúrok, a fizika költőisége, a szemlélhetőség játékossága, a grafikák klasszikus szépsége teremről teremre elbűvöli a látogatót. A művész megmutatja a látható világ formáiban rejlő titkokat, a nézetek fonákját, az elmozdulások mértani szabályait. Megtanít rá, hogy más és más dimenziókat fedezzünk fel, megtanít egy bölcsebb optikán át szemlélni a valóságot.
A villa földszintjén, emeletén, folyosóin a művész sokféle alkotásával találkozhatott a látogató. Ámulhatott a fából készült mértani szerkezeteken, az úgynevezett deszkametriákon, a bonyolult rajzokon, a lehetetlen tárgyak, a megvalósíthatatlan, de mégis létezhető építészeti képzeteken, a rajzfilmek, mint az öt percnyi Vigyázat, lépcső című groteszk szellemeségein, a fekete labirintusban bolyongva a Dürerre utaló, Bolondok hajója illusztrációin, a tükörképeken megjelenő koponyák látványán, a geometriai vagy paradoxonjáték változatain. Vagy ott volt az összevissza ábrákból képpé formáló krómhenger, az anamorfozis trükkje, a sok más kuriózum mellett.
A színházi palátok között láttuk az immár klasszikus TOVARISI KONYEC-et, a szőrnyű, tányérsapkás tarkót, a rendszerváltás emléképét. Orosz István a plakátok terén is mester, a végső egyszerűsítésben, sűrítésben robban a téma. Vörös háttérben egy felemelt mutatóúj, csorbult köröm hegyén vörös csillaggal 1956-ot idézi. Lehet ennél egyszerűbb és mégis döbbenetes erőjű egy plakát?
Az írót is bemutatta a kiállítás. A reneszánsz lelkületű polihisztor azt mondta Török Andrásnak, a kiállítás kurátorának, hogy számára a rajznál izgalmasabb az írás. Mert amikor ceruzát fog, tudja mi lesz a mű vége. De ha novellát, regényt vagy verset ír, semmit sem tud arról, hová ér el. Némely falon vallomásokat is olvashattunk, többek között arról, hogy a művész nem akarja magát írónak tartani. Csakhogy aki olvasta a Pater noster című terjedelmes regényt az ötvenes évekről, a Hasonmást, az izgalmas Rév Júlia-dossziét, a Pótszarv novellás kötetet, a varázslatos Követ és a fáraót, ellentmond ennek a szerénységnek, mert meggyőzte Orosz írói-költői tehetsége. Senkihez sem hasonlítható stílusa, világlátása és történetmesélő képessége éppen úgy lenyűgöző, mint grafikai és egyéb művei. Kiváló író – írtam egyszer, éppen a Pótszarv című kötetéről. Szellemi izgalmat keltő történeteivel, magával ragadó stílusban tárja elénk gazdag képzelő erőről tanúskodó világát, intellektusunkra számítva, ahogy ezen a kiállításon is, a szemünket-látásunkat támadó munkáival. (Szakonyi Károly)
