Néhány napja hazaérkezett az a kiállítási anyag, amely öt éven keresztül utazott az orosz városok között, majd a háború kitörése után Kazahsztánban és Kirgíziában volt kiállítva, onnan hozták most haza két hatalmas faládában.
2018 őszén Szentpéterváron a Novij Muzejben rendezett tárlat volt az első. 2019-ben Jekatyerinburgban a Jelcin Központban állították ki, majd Nyizsnij Novgorod következett, ott a híres Arzenál volt a helyszín; Kazanyban a Szmena nevű kulturális központ falán lógtak a munkák, Moszkvában pedig a Kreml mellett, a máig Lenin Könyvtárként emlegetett állami könyvtár termeiben, köztük a legnagyobb olvasóban is. Ezeken a kiállításokon ott voltam én is, s a megnyitó utáni napon, vagy másnapon egy író-olvasó találkozót is tartottunk frissen oroszra fordított Sakkparti a szigeten című könyvemről Olga Urisanova segítségével, aki a kiállítás-sorozat lelke is volt. Ideírom a következő helyszíneket is, bár azokra a Covid járvány miatt már nem utazhattam ki. 2020: Tyumen, Szlovcova Múzeumi Központ,; Cseljabinszk, Dél-Urali Állami Történeti Múzeum; Krasznojarszk, Központi Múzeum; 2021: Ulan Ude, Köztársasági Nyomda; 2022: Nur-Sultan, Kazahsztáni Nemzeti Museum (ide újra eljutottam), Almati, Nemzeti Állami Múzeum; Bishkek, Kirgizisztán nemzetközi Egyeteme; 2023: Karakol, a polgármesteri hivatal galériája és Os városában is egy helyi galéria.
Az autonóm grafikákat és anamorfózisokat bemutató nagyobb kiállítás mellett általában volt egy különálló tárlat a plakátjaimból, két helyszínen azonban, Izsevszkben és Szimbirszkben csak a plakátjaim voltak kiállítva. Szimbirszket csak véletlenül írtam így, ugye tudjátok, hogy ma Uljanovszknak hívják, mert ott született Lenin, ráadásul a kiállításom a most múzeumként működő háztól, ahol Lenin felnőtt, kb. 30 lépésnyire volt, ami azért elég pikáns dolog, ugyanis a tárlat egyik fő darabja a Tovarisi konyec plakát volt. Én eredetileg nem akartam elküldeni – jobb a békesség –, de az orosz kurátor kifejezetten kérte, hogy ott legyen. Ha jól számolom ez összesen 16 kiállítás. Olga talán azt is meg tudná mondani, hányan látták. Én inkább egy a kiállítással összefüggő, ám mégsem kifejezetten képzőművészeti momentumot említenék. Az egyik nélkülem zajló kiállítás szervezője, Siklós Péter, megkérte a neves fordítót, Jurij Pavlovics Guszevet, hogy a megnyitó ceremóniára fordítsa legalább le néhány versemet. Guszev megtette, majd mivel elégedett volt az eredménnyel, megmutatta azokat az Inosztannaja Literatura (olyasmi, mint nálunk a Nagyvilág) szerkesztőinek, akik le is közölték a verseimet, majd egy prózai írás lefordítására is fölkérték Guszevet, sőt a folyóirat un. Nemzetközi Tanácsába is beválasztottak, ami ugyan csak egy virtuális szervezet, tanácskozni egyáltalán nem kell, de jó érzés tudni, hogy előttem olyan nevek voltak tagjai a társaságnak, mint Günter Grass, Umberto Eco, Milan Kundera.
Végül ideillesztek néhány linket, amelyre kattintva fölidézhető egyik másik kiállítás.
Ha ide kattintotok, a szentpétervári tárlatról nyílik ki egy írás.
Ez a jekatyerinburgi tárlat egyik linkje.
Ha erre klikkeltek, a burjátföldi anyag nyílik meg.
Ezen a felvételen még engem is hallhattok oroszul beszélni.
Meg ezen a Krasznojarszkba küldött üzeneten is.
Ez egy olyan előadás, amit a pandémia miatt Zoomon kellett megtartani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése