Hadd tegyem ki ide is a karácsonyfámat, nem új munka, néhány éve már volt itt az Utisz Blogon, de akkor nem sokan kommentálták. Tegnap kiposztoltam a fészbukra, ahol egy nap alatt több mint 500 lájkot és 22 megosztást kapott. Azt nem néztem, hogy a megosztásokat hányszor osztották tovább s azokat hányszor lájkolták, de egy azért szemet szúrt. Az Escherről elnevezett oldalon 1,3 K a lájkok és 767 a megosztások száma (karácsony napjának reggelén). Mivel a feltöltő nem nevezte meg a szerzőt (engem) a tájékozatlanabb nézelődők joggal hiszik, M. C. Escher munkájáról van szó. Való igaz, Escher is foglalkozott a „lehetetlen tárgyak” valószínűleg a legismertebb és legegyszerűbb példájával a „tribáddal”, amelyet „tudományosabban” Penrose háromszögnek szoktak nevezni. Oly sokat használták a vizuális művészetek, a dizájn, a reklám, sőt a pszichológia területén, annyira ismert jellé vált a 20. század során, hogy már szinte eszünkbe sem jut az eredetét firtatni. A különös háromszöget azért nevezik Penrose-háromszögnek, mert a későbbi neves matematikus, a tavaly Nobel-díjat is kapott Roger Penrose publikálta először 1958-ban egy angol pszichológiai folyóiratban. De koránt sem ő „fedezte fel. Svédországban egy Oscar Reutersvärd nevű fiatalember már évtizedekkel korábban kitalálta és lerajzolta. „Latin órán, (1934-ben) a nyelvtankönyv margóján rajzoltam néhány vázlatot. 4,5,6,7 és 8 ágú csillagokat igyekeztem szerkeszteni a lehető legpontosabban. Egy napon épp hatágú csillagot rajzoltam, amelynek oldalaihoz kockákat illesztettem. Meglepően érdekes formát kaptam. Hozzárajzoltam még három kockát, hogy háromszöggé egészítsem ki az ábrát. Azonnal észrevettem, hogy ami előttem van, egy paradoxon.” A fenti visszaemlékezés Reuterswärdnak barátjához, Hans de Rijk holland matematikushoz írt leveléből való, aki Bruno Ernst írói álnéven a legjobb könyveket írta a vizuális paradoxonokról, és honfitársáról, Escherről. Tőle tudjuk, hogy Reuterswärd megismerve az egyre népszerűbbé váló Escher életművet, benne nem egy Penrose-féle háromszög-parafrázissal, megpróbálta levélben fölvenni a kapcsolatot vele, megemlítve, hogy maga is hasonló „lehetetlenségekkel” kísérletezik, ám Eschertől nem érkezett válasz. Hát igen, a legnagyszerűbb embereknek is lehetnek gyenge pillanataik. Azt, hogy a „tribádot” Reuterswärd előtt vajon lerajzolta-e valaki, nem tudom, de nem csodálnám, ha mondjuk az ilyesmikkel foglalkozó Armand Thiéry, Louis Albert Necker vagy Henrich Schröder vázlatai között, a feldolgozatlan életmű valamelyik dobozában felbukkanna, hiszen már az 1700-as évek közepén Giovanni Battista Piranesi Börtöncapriccióin is megjelenik, még ha nem is túl könnyű kihámozni a sűrűn burjánzó építészeti elemek közül. De ott van!
