Ma lenne 110 éves Kádár János. Ebből az alkalomból közöljük - a szerző engedélyével - Rév Júlia írását
A Kempelen-szál
Rév Júlia vagyok, tévés szerkesztőként, dolgozom idestova negyven éve, ha nagyon utánaszámolnék, talán több is kijön, mint negyven. Önök nyilván azt gondolják, ha valakinek ennyi év televíziózás után még be kell mutatkoznia, akkor vagy nagyon elrontott valamit a pályán, vagy eleve annyira jelentéktelen produkciókban vett részt, hogy nem is érdemes figyelniük rá. Valaha én is azt hittem, hogy százkilencvenhat filmmel a hátam mögött már meg fognak ismerni! Másként alakult. Pedig voltak érdekes munkáim, a maguk idején akár szenzációsnak is nevezhetők. Forgattam, példának okáért a borhamisítókról, az olajszőkítőkről, a taxisblokádról, a Moszkva téri emberpiacról, a kárpótlási törvényről, a pápalátogatásról, Jugoszlávia széteséséről, Torgyán József kisgazda politikusról és Egerszegi Krisztina úszó olimpikonról, Jelcin parlamenti bocsánatkéréséről (miközben bedöglött a tolmácsgép), Cseh Tamásról, a választási plakátokról, a pörbölyi tragédiáról, egy tervezett, de meg nem valósult Rákosi-játékfilmről, a Bokros-csomagról, a Pannóniás rajzfilmekről, a Tilos az Á-ról és a Tilos Rádióról, Petőfi Sándor Szibériában megtalált csontvázáról, a Tocsik-ügyről, Horthy újratemetéséről, a bombagyáros Clodóról, a Kádár-hagyaték árverezéséről, a pesti vicctrafikról, Antall József haláláról, a szegedi cukrászgyilkosságról és Magda Marinkóról, a magyar Nobel-díjasokról, az ügynöklisták körüli vitákról, Horn Gyula autóbalesetéről és fura nyakmerevítőjéről, a koalíciós tárgyalásokról, a juhászbojtárból lett milliárdos Stadler József stadionjáról, az Illésről és az Omegáról, a viszkis rablóról (valódi élmény segített: egy kelenföldi postahivatalban én is a földre hasaltatott ügyfelek közt voltam…), Lagzi Lajcsiról, az Evita budapesti forgatásáról (alkalmanként tolmácsoltam is a spanyolul beszélő stábtagoknak), a forint leértékeléséről, az Európai unióhoz való csaplakozás előnyeiről, aztán a hátrányairól (vagy fordítva, már nem tudom), Michael Jackson Parlamenti látogatásáról, Schirilla Györgyről, aki minden évben átúszta a jeges Dunát és sok mindenről, amit már fel sem tudok idézni. Ezek is csak azért jutottak eszembe, mert egyik filmem sem került adásba. Valahogy szalonképtelenek lettek, olykor a téma volt az, máskor egy megszólalót kellett volna kihagynom vagy legalább egy mondatát kivágnom (amit sosem tettem meg), de volt olyan is, hogy egy váratlan esemény beelőzött. Ez a filmem a százkilencvenhetedik és az utolsó. Néhány perce tudtam meg, hogy nem fog adásba kerülni, ezért nyugodtan elé tehetek bármilyen felkonfot.
Szóval százkilencvenhét. Nem túl kerek szám, érdekessé legföljebb az teszi, hogy prím.
És az, hogy az utolsó.
2007 végén e-mail üzenetet kaptam Á. E. történésztől, több korábbi riportom szakértőjétől, hogy szeretne valamit megosztani velünk, Természetesen felhívtam az e-mailben megadott számon.
– Köszönöm professzor úr, hogy eszébe jutott a filmünk! Miről lenne szó?
– A Kádár-holttesttel kapcsolatban szeretném valamire felhívni a figyelmüket. Nyilván nem mondok újdonságot, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság néhány hete lezártnak nyilvánította a nyomozást az eltűnt holttest ügyében.
Mint ismeretes Kádár holtteste 2007. május elsején, vagy az ünnepet követő hajnalban tűnt el a Fiumei úti sírkert munkásmozgalmi panteonjából. 2-án, azaz szerdán reggel a temető dolgozói fedezték föl a sírrablást. A sajtóban megjelent közlemény ismeretlen elkövetőket említ, akik Kádár János és felesége síremlékének márvány fedlapját leemelték, a földet kihányták, a feleség urnáját félredobták, Kádár koporsóját pedig felfeszítették és csontjait a medencecsonttól felfelé, a koponyával együtt elvitték. A parlamenti és a parlamenten kívüli pártok is elítélték a kegyeletsértést. A rendőrség tízfős nyomozócsoportot hozott létre az ügyben, a nyomozás során közel hatszáz személyt hallgattak meg. A nyomok, a szakértői vélemények és a tanúvallomások alapján azonban nem merült fel olyan adat, tény vagy bármilyen bizonyítékként értékelhető körülmény, amely a tetemet eltulajdonító személy, vagy személyek azonosítását lehetővé tette, vagy legalább a különös bűncselekmény okát megmagyarázta volna. (Az Á. E. professzor úrral folytatott telefonbeszélgetés alatt a temetőben rögzített álló- és mozgóképek látszanak.)
– Igen, a híradók nézői és az újságolvasók tényleg nagyjából ezt kapták. Nos azért telefonáltam, mert az önök filmje, ha jól emlékszem, Tamáska Mária hagyatékának árverésével indult.
– Jól emlékszik, Kádár Jánosné Tamáska Mária.
– Azt hiszem, csak nekem tűnt föl az a furcsaság, legalábbis sem a rendőrségi közleményekben, sem a sajtóban nem találtam nyomát, hogy bárki más fennakadt volna rajta, hogy Kádár esetében koporsót, a feleségénél pedig urnát emlegettek.
– Vagyis a feleséget hamvasztották?
– Így van, a főtitkárt pedig eltemették. De vajon miért?
– Valóban szokatlan, hogy egy házaspár egyik tagját…
– Odamentem, megnéztem. Szép, tágas a sír, bőven elfért volna egymás mellett a két koporsó!
– Ez nagyon érdekes. Mit gondol, mi lehetettt a megkülönböztetés oka?
– A hamvasztás a kommunista vezetőknél elég szokatlan, hogy úgy mondjam, szükségmegoldás volt. Hirtelenjében Rákosi jut eszembe, aki 1956 nyarán a Szovjetunióba távozott, hivatalosan gyógykezelésre, valójában száműzetés lett belőle. Állítólag Kádár feltétele volt, hogy nem engedhetik vissza. Nyizsnij Novgorodban halt meg. Elsőként Kádárt értesítették, aki úgy rendelkezett, hogy ott helyben hamvasszák el, mert a teste sem jöhet haza. Állítólag egy menetrend szerinti repülőjárat lezárt vécéjében csempészték vissza a hamvait. Farkasréten, a temető falában van az urnája. Óvatosságból csak egy monogram jelzi: R. M. 1892–1971.
– Szóval a testnek, a halott testnek is jelentőséget tulajdonítottak?
– Gondoljon Leninre, a mauzóleumára, amelyen egy ideig Sztálinnal is osztozott! Vagy gondoljon a szintén közszemlére tett balzsamhullára, Klement Gottwaldra, a csehszlovák főtitkárra, akit annyira megviselt Sztálin halála, hogy szinte azonnal belehalt a gyászba! De ott volt a Dimitrov -mauzóleum meg persze mind közt a legnagyobb, a Mao Ce-tungé. De mást mondok: Rákosié is megvolt már, nem csak a rajzasztalon, 1:100-as makettben is, benne az aranyszegélyű üvegkoporsóval, tetején a triakisikozaéderrel.
– Triasiko…?
– Tri-a-ki-si-ko-za-é-der. Egy háromdimenziós csillag, egy olyan szabályos térbeli kristály, hogy bárhonnan nézi az ember, jobbról, balról, elölről, hátulról, de nézheti akár egy repülőgépről is, mindenhonnan ötágú csillagnak, azaz pentagrammának látszik. Szóval neki is lett volna díszkriptája, de mint tudja, másként alakultak a dolgok.
– Tudom. Azt viszont nem tudom, és bizonyára nézőinket is az érdekelné, hogy mi volt a sírrablás oka, hogyan és miért rabolták el a holttestet?
– Természetesen vannak feltevéseim, egy ilyen ügybe azonban még így, név nélkül sem szívesen ártanám bele magamat. Azt ajánlom, forduljon Z. úrhoz! Amint kikapcsolja a magnóját, megmondom ki ő és hol érheti el.
Z. úr sem vállalta, hogy a kamera elé álljon, és a nevét sem adta a beszélgetéshez - ettől eltekintve azonban készséges volt. Állítása szerint, amit el fog mondani nekünk, annak jó része informális csatornákon már amúgy is kiszivárgott, sőt megnevezett egy blogot is (U…sz) , ahol maga is olvasott a dologról. Ahogy mondta, nem is volt rossz írás, habár a forma, a szépirodalmi stílus sokat elvett a tények komolyságából.
– Köszönöm, hogy vállalkozik erre a beszélgetésre, természetesen tiszteletben tartjuk a kívánságát, hogy inkognitóban akar maradni! Hogyan mutathatnánk be mégis?
– Nyugállományú rendőr vagyok, nyomozó, akitől olykor háttérelemzéseket rendelnek, illetve bevonnak olyan ügyekbe, amelyeknek egykor a szakértője voltam.
– A sírrablás ilyen ügy?
– Ahogy vesszük.
– Hogy értsem ezt?
– Hát például hozzám tartoztak a komolyabb, politikai színezetű sírrablások, illetve ilyen ügyekben én bíráltam a külsősöktől rendelt szakvéleményeket. Akkor ugyan még aktív voltam, de magától értetődött, hogy most is…
– Melyek voltak ezek a sírrablások?
– Hát itt Pesten, a Fiumei úton kétszer is betörtek a Batthyány-mauzóleumba, fölfeszítették a koporsót, de azok az elkövetők csak ékszereket kerestek. A Tisza-ügy már jobban hasonlított a Kádár-ügyre.
– Mennyiben?
– 1985-ben Gróf Tisza István egykori miniszterelnök geszti kriptáját is feltörték. Szintén a koponyáját vitték el, ugyanúgy, mint Kádárnak.
– Lehet, hogy…
– Határozottan nem, ha arra gondol, hogy ugyanazok lehettek az elkövetők! Van benne logika, a nyomozás során kerestük is az összefüggéseket, de aztán mindegyik elmélet bedőlt.
– 2007. május másodikán, a sírrablás felfedezésének napján még minden hírportál tudósított arról, hogy a BRFK mellett a Nemzetbiztonsági Hivatal nyomozói is vizsgálták Kádár eltűnésének körülményeit. Nos, ők már sajtótájékoztatót sem tartottak.
– Nem tartottak és NBH-tól nem is szivárgott ki soha semmilyen, az ügyre vonatkozó információ?
– Nem, hacsak nem tekinthető információnak a „hírzárlat” kifejezés, amellyel a felvilágosítást kérő tudósítókat leszerelték. A hivatalos szervek azóta is hallgatnak, bár bulvárszinten gyakran bukkantak fel…
– Igen, én is olvastam az ukrán látóasszonyról, aki német megbízót „látott”, vagy arról, hogy a romagyilkosságok kapcsán lefülelt debreceni halálbrigád szervezte a sírrablást is, és persze nem tudtam kikerülni azt sem, hogy Gyurcsány Ferenc, az akkori miniszterelnök rendelte meg a dolgot…
– Igen, hogy kormánya aktuális botrányairól elterelje a figyelmet.
– Tudja, ilyen esetekben gyakori, hogy a közbeszédet uraló híreket önkényesen összekapcsolják a népek. Ez is csak egy ilyen reakció volt.
– A rendészeti ügyekben általában megszólaló szakértők érzelmi motivációt, üzleti szándékot, ereklyegyűjtési szenvedélyt, feltűnési vágyat emlegettek, és meglepő határozottsággal egyeztek meg abban, hogy Kádár maradványai soha nem fognak előkerülni.
– Én is olvastam az anyagaikat. Meglehetősen magabiztos kijelentések, ráadásul könnyen cáfolhatók, elég, ha Benito Mussolini, Evita Peron és mások eltűnt majd megkerült tetemére utalok. Vagy nem is kell olyan messze menni, gondoljon a ravaszul Borbíró Piroska néven elföldelt Nagy Imrére, aki mégis meglett! Szóval a Kádár-koponya kapcsán a megtalálásban éppúgy bizakodhattak volna. A tanulmányok egyébként az értük kifizetett milliók ellenére nem tartalmaztak egyetlen olyan használható momentumot sem, ami a sírrablás ügyében használható lett volna.
– Talán mert nincs ilyen momentum?
– Azt azért nem mondanám, hogy nincs. A közel hét hónapos nyomozás végén kiadott, meglehetősen sablonos és gyanúsan szűkszavú közleményben például egyáltalán nincs szó az úgynevezett török-vonalról.
– Török-vonalról… ?
– Arról. Úgy is mondhatnám, a Kempelen-szálról.
– Kifejtené, hogy mire gondol?
– Nagyon szívesen. 2007 tavaszán Budapesten, a Műcsarnok nevű ismert kulturális intézményben kiállítást rendeztek Kempelen – ember a gépben címmel. Az általában képzőművészeti kiállításoknak helyt adó Műcsarnokra akár a politikai változások jelképeként is gondolhatunk, ott, a Műcsarnok előtt tartották 1957. május elsején azt a nagygyűlést, amelyet Kádár meglepő győzelmeként, az 1956-os forradalom utáni konszolidáció nyitányaként értékelt a történelem. És a Kádár-korszak lezárása is a Műcsarnokhoz kötődik, hiszen a Nagy Imre újratemetése kapcsán rendezett rendszerváltó programbeszédek éppen az épület lépcsőjéről hangzottak el és ott, a fekete drapériával bevont Műcsarnok előtt állt a kivégzett miniszterelnök koporsója is.
– Kempelen-szál, azt említette az imént.
– Oda fogok kilyukadni, de ne siettessen! A 2007-es Kempelen-kiállítás idején az épület külső megjelenésében már semmi nem emlékeztetett az 1989-es eseményekre, és maga a kiállítás is próbálta kerülni a politikai utalásokat. A tárlat fő attrakciója egy 18. századi sakkozó automata volt, a híres Török, amelyet sosem részletezett „titkos dokumentumok” alapján John Gaughan Los Angeles-i bűvész-technikus, a neves illuzionista David Copperfield közvetlen munkatársa, éppen Kádár halála évében, vagy ha tetszik, az újratemetés idején, 1989-ben rekonstruált.
– Igen, a Sakkozó Török. A Kempelen-tárlat. Lesznek is felvételeink, úgy értem, videóbejátszás.
– Az eredeti masinát 1769-ben készítette Kempelen Farkas magyar szabadkőműves polihisztor, állítólag azért, hogy királynőjét, a Habsburg Mária Teréziát szórakoztassa. A szerkezet látható része egy sakkasztal mellett pipázó turbános török volt: életnagyságú fabábú, aki, vagy ami valami belső mechanika segítségével tologatta a tábla vörös és fehér figuráit. Az automata titkát sohasem fejtették meg. Voltak, akik azt gyanították, hogy rejtőzik valaki az asztalban és belülről mozgatja az életnagyságú törököt. Akadtak, akik meg is nevezték az elbújtatottat: a kistermetű Johann Baptist Allgaierre, a kor ismert sakkozójára tippeltek, hiszen mindketten, a török és Allgaier is gyakran használták a „királycselt”. Ha felsoroljuk az automatával az idők során megmérkőző személyiségeket, valódi királyokat és igazi uralkodókat kell emlegetnünk. A királycsellel győzött az automata Nagy Frigyes, III. György, sőt Napóleon ellen is. A gép későbbi sorsáról eltérő információk vannak. A jakobinus szimpátiái miatt kegyvesztett Kempelent félreállították, a gép állítólag egy bécsi zsidó vállalkozóhoz került, aki jól meg is szedte magát a találmányon. Világkörüli bemutatóra vitte, amelynek során olyan hírességek, mint Benjamin Franklin és Edgar Allan Poe is játszhatott a géppel. Egyes adatok szerint 1854-ben Philadelphiában a Technikai Múzeumban pusztító tűzvész áldozata lett, más források úgy tudják, visszakerült Bécsbe – sőt igazából el sem került onnan -, és szövevényes története során a világpolitika számos szereplőjével megmérkőzött. Marx és Hitler mellett valószínűsíthető, hogy 1909-ben a Bécsben tartózkodó Lenin is játszott vele. A magyar történelem ismertebb személyiségei közül Gróf Benyovszky Móric, Martinovics Ignác, továbbá a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István, sőt kisebbik fia Ödön is játszhatott a Törökkel.
– Aki egyébként, tudniillik Széchenyi Ödön, ha jól tudom, a Pesti Sakk-kör első elnöke volt.
– A Törökkel való sakkpartit mint valóban törökké lett, a szultánok kegyeit élvező igazi pasa is kiérdemelhette. Egyébként a második világháborús hadműveletek alatt, illetve a béketárgyalások során is kiemelt szerepet játszott a jelképként számon tartott Török megkaparintása. Vannak történészek, akik szoros összefüggést látnak Ausztria semlegessége és a császárokat és diktátorokat legyőzni képes sakkautomata titkos átadása között.
– Értem, de mégis, hogy jön ide a sírrablás, illetve a Kádárral való kapcsolat?
– Valóban egy kicsit távolról kezdtem. De jöjjön akkor Kádár! Kádár János vonzalma a sakkozáshoz közismert volt. Talán őszinte szenvedélyből sakkozott, illetve jelent meg a fontosabb versenyeken, de azért valószínűleg a párthű kötelességtudat is szerepet játszott ebben, hiszen a bolsevik ideológiák mindig is a kommunizmus szellemi fölényével társították a sakkot, és a szocialista országokban komoly súlyt fektettek arra, hogy tekintélyes közszereplőket nyerjenek meg a játék népszerűsítéséhez. Talán ahhoz is köze van a sakknak, hogy politikával kezdett foglalkozni. Valamikor a harmincas években sikeresen szerepelt egy kezdő „mozgalmárok” számára rendezett versenyen, és jutalmul Engels Anti-Dühring című könyvét kapta. Visszaemlékezései szerint ez az olvasmány alapvetően meghatározta gondolkodásmódját. Lehetséges, hogy ha a politikai munka helyett a játéknál marad, mondta egy interjúban, elérhette volna a nagymesteri címet is.
– Nagymesteri?
– Na, jó, lehet, hogy mesterit akart mondani… De azért az se semmi!
– Ön tud sakkozni?
– Játszom a BRFK sakkcsapatában. Már abba akartam hagyni, de mit csináljak, nem találnak jobbat! Volt, hogy…, de mindegy ez nem tartozik ide.
– Mondja csak, most már kíváncsivá tett!
– Na jó, akkor eldicsekszem. Szóval Kádár, aki szívesen járt sakkversenyekre, egy alkalommal beült megnézni, ahogy az Angyalföldi Pártszervezettel döntőzünk. Gratulált is nekem, persze akkor még fiatal voltam.
– Én is gratulálok, hát ez nem semmi! De miért is került szóba a Kempelen-kiállítás?
– Tudnia kell, hogy Kempelen sakkozógépének maga a játék csak a fedőfunkciója volt. Hogy pontos legyek, csak mellékesen sakkozott.
– Mellékesen? És mit csinált nem mellékesen?
– Kempelen gépezetét a történelem során többször is használták hasonló célból, mint amilyenre a budapesti eset kapcsán is gondolunk. Bizonyos francia források kifejezetten azt állítják, hogy tulajdonképpen a sakkautomata eredeti célja a politikai embercsempészet volt. A leghíresebb ismert eset, legalábbis, amiről tudunk, mert ugye a dolog természetéből fakad, hogy a legtöbb esetre sosem derült fény, szóval a legismertebb esemény 1776-ban történt. Négy évvel Lengyelország első felosztása után, Rigában egy zömmel lengyel katonákból álló ezred föllázadt. A rebelliót leverték, az összeesküvés feje, Boleslas Worowski elmenekült a megtorlás elől, de olyan súlyos sebesüléseket szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. A megcsonkított tiszt orosz területről történő kicsempészésében kapott szerepet Kempelen sakkozógépe. Miután Worowski, aki szabadkőműves volt, mint Kempelen, elrejtőzött a gépben, elindultak a határ felé, de hogy ne keltsenek gyanút, útközben előadásokat is rendeztek, s a kiválóan sakkozó Worowski annak rendje és módja szerint le is győzte a kihívókat. Az jelentett csak némi ijedelmet, hogy a szintén remek sakkjátékos II. Katalin cárnő is értesült a csodagépről és Szentpétervárra rendelte Kempelent és a Sakkozó Törököt. Játszott is néhány izgalmas partit az automatával,illetve a benne rejtőző lengyel „revolucionyerrel”.
– Ön tehát komolyan azt feltételezi, hogy Kádár János holttestét…?
– Egyértelmű.
– De hiszen ön is mondta, hogy a BRFK sajtóközleményeiben a Kempelen-vonal említésre sem került! Tételezzük föl, hogy a legkorszerűbb technikával felszerelt tízfős elitstábnak, mert azt ugye többször is hallottuk, hogy egy ilyen stáb dolgozik az ügyön, sikerült kiderítenie a sakkozógép budapesti megjelenése és a pártfőtitkár holttestének váratlan eltűnése közti, ön szerint nyilvánvaló összefüggést. Amennyiben tényleg így történt – és legyünk jóhiszeműek –, vajon miféle rendőrségi főhatóság milyen alosztályának mely illetékese és miért határozott úgy, hogy ezen értesüléseket bölcsebb titokban tartani?
– Először a nyomozás érdekeivel indokolták a hallgatást, majd az ezt akceptáló újságírókat és a közvéleményt egyaránt meglepve, sőt saját renomééjüket is kockáztatva, azt kezdték állítani, hogy az égvilágon semmit sem sikerült kideríteniük. Aztán a „bűntény” helyett elkezdték a „kegyeletsértés” kifejezést használni, és azóta is igyekeznek elbagatellizálni az ügyet. Az utóbbi időben azzal hozakodtak elő, hogy mivel Kádárnak és feleségének nincsenek egyenes ági leszármazottjai, akik kegyeletsértés miatt feljelentést tehettek volna, ennek hiányában pedig egyáltalán nem is kellene nyomozniuk. Ha valami, akkor legföljebb a rongálás cselekménye jöhet szóba vádként, de az ilyen ügyeknél nyilvánvalóan sokkal fontosabb feladatai vannak a rendőrségnek. Ahogy mondtam, én csak magánemberként nyilatkozhatok, sőt, ahogyan az interjú elején kértem, csakis a nevét elhallgató magánemberként. Noha vannak sejtéseim a BRFK vagy a nemzetbiztonságiak titkolózására vonatkozóan, ezekről nem fogok beszélni. Mint tudjuk, a Kádár-tetem sorsa 2007. május elseje óta ismeretlen. Legalábbis hivatalosan ismeretlen. A Műcsarnokban rendezett Kempelen kiállítás 2007. május 28-án bezárt. A sírrablás és a kiállítás lebontása között eltelt majdnem egy hónap éppen elegendő lehetett az akció megtervezésére és lebonyolítására.
– Eddig értem, csak arra nem kaptunk eddig semmilyen választ, hogy vajon mi szüksége lehetett bárkinek a kommunista diktátor holttestére?
– Magától értetődik a kérdés, és nem is akarom megkerülni, de hogy tényleg érthető legyen, mert bevallom, azért nem lesz könnyen emészthető, inkább ajánlanék magam helyett valakit, aki igazi szakértőnek számít a területen. Mi is, úgy értve a nyomozó hatóság, ha magamat még oda sorolhatom, az ő elemzése nyomán dolgoztunk.
– És ki lenne ő?
– Egy Jerofejev nevű hazánkban élő elv… úrról lenne szó. Jelentős tudós, a kozmizmus egyik megkerülhetetlen professzora, Oroszországból ez idő tájt éppenséggel ki van tiltva, de Európa-szerte számon tartják, figyelnek rá.
– Kozmizmus?
– Majd ő elmagyarázza, mi az.
Pável Jerofejev egy első osztályú jéghokicsapat másodedzőjeként él Magyarországon. Arról nem kívánt beszélni, Oroszországból miért kellett eljönnie, a tudományos pálya sporttal történő felcserélését elsősorban az anyagiakkal indokolta, noha, mint mondta, tudósként ma is is folyamatosan képzi magát és lépést tart a kozmizmus oroszországi, illetve a szovjet utódállamokban születő eredményeivel. Jerofejev úr törve és erős akcentussal beszél magyarul, ezért a vele készült interjú egy része alatt a képet feliratoztuk, illetve a hosszú és olykor meglehetősen bonyolult szöveget leegyszerűsítve egy narrátorral mondattuk el. A beszélgetés elején azonban még Jerofejev úr hangját hallják.
– Köszönöm, hogy vállalkozott a beszélgetésre. Úgy értesültünk, hogy Kádár János holttestének eltulajdonítására vonatkozóan van egy elmélete.
– Da. Elmélet van. Nem enyém, régi elmélet, neve kozmizm.
– Megosztaná velünk?
– Vaszkriszényije.
– Vasárnap? A vaszkriszényije azt jelenti oroszul, hogy vasárnap.
– Da azt is jelenti. És azt, hogy fel-tá-ma-dás.
– Feltámadás?
Elismerem, első hallásra meglepő lehet, hogy interjúalanyom feltámadást emleget – ráadásul a materializmus elvét hirdető volt Szovjetunióval kapcsolatban, de a „vaszkreszényije” valóban mindig is meghatározó eleme volt a szláv hitvilágnak és az orosz kultúrának is, sőt egy tizenkilencedik századi filozófus, a „kozmizmus” elméletét kidolgozó Nyikoláj Fjodorovics Fjodorov óta a tudomány sem zárkózhatott el tőle. Fjodorov szerint mostanra az evolúciónak és az intelligenciának arra a fokára jutott az emberiség, amikor már nem halaszthatja tovább kozmikus nagy feladatát, „Közös ügyét” (ez volt fő művének címe): fel kell támasztania minden valaha élt embert, nem csupán spirituálisan, ahogy azt a vallások képzelik, hanem fizikai értelemben, hús-vér valóságukban is! A meglepő bölcselet gyorsan népszerű lett, nem utolsósorban azért, mert hullámai olyan alkotók műveiben gyűrűztek tovább, mint Dosztojevszkij, Tolsztoj, Gorkij, sőt Ciolkovszkij. A halott ősök egyetemes föltámasztása persze sok praktikus problémát is fölvetett, legelső helyen az elhelyezésük kérdése állt. A Föld kicsi, a megoldás nem lehet más, mint a feltámasztott nemzedékek széttelepítése a világűrben. Amikor össze szokták gyűjteni a szovjet űrkutatás ösztönző előzményeit, a lista Fjodorov kozmizmusával szokott kezdődni. (A kozmizmus természetesen Jurij Gagarint, az első űrhajóst is foglalkoztatta, amit a tudományos érdeklődés mellett egy személyes szál is motivált: Fjodorov törvénytelen gyerekként született, az apát, aki nem volt hajlandó a gyermeket a nevére venni, Pavel Ivanovics Gagarin hercegnek hívták….) A kozmizmusba vetett hit, illetve annak tudományos megalapozása a kommunizmus egyik alaptétele volt. Lenin halála után például már napokkal tudományos teóriák születtek a feltámasztásra vonatkozóan. Egy Bogdanov nevű bolsevik tudós, a vértranszfúzió egyik első kutatója állítólag komoly eredménnyel kecsegtető kísérletekről számolt be Sztálinnak, de sajnos meghalt, mielőtt kísérleteit befejezhette volna. (Talán Lenin második eljövetelét még túl korainak ítélte a Párt?) A tudományos kísérletek ma már nem csak a bogdanovi vértranszfúzió területén folytatódnak. Titkos intézetekben és nyilvánosság elől elzárt laboratóriumokban ma is lázas munka zajlik, ahol, a kiszivárgó hírek szerint, szövetminták alapján kísérlik meg az elhunyt személyiség reprodukcióját. Ha sikerül megfelelő minőségű örökítőanyagot kivonni a főtitkár csont-, illetve szövetmaradványaiból, olyat, amelyből rekonstruálható a DNS, vagyis a „kádárjánosságért” felelős információkat hordozó dezoxiribonukleinsav – és erre, a mindössze húsz éve oszló tetemből igen jó esély van –, akkor máris előállítható lesz a klónja, vagyis pontos másolata.
– Úgy gondolja Jerofejev úr, hogy már a temetés idején, 1989-ben kész volt a feltámasztásra vonatkozó terv… ?
– Da. Ja dumaju, kész terv lenni!
– Mire alapozza ezt?
– Mi más? A főtitkár ment koporsóba, a feleség ment kazány!
– Kádár Jánosné Tamáska Máriát elhamvasztották. A férjét viszont nem, vagyis…
– Da.
– Vagyis valószínűsíthető, hogy Kádár János visszatérése, hogy egyik kedvenc kifejezésével éljünk: „napirenden van”?
– Da. Vaszkriszényije. Érti: Vasz-kri-szé-nyi-je.
