JEKATYERINBURG

Jekatyerinburg. Az iskolában még úgy tanultuk, Szverdlovszk, az Ural fővárosa. Már Ázsia, igaz még éppen hogy csak. Az időkülönbség négy óra, otthon még este tíz van, itt már hajnali kettő. Hogy az ipari központ kifejezést pontosítani is lehetne – hadiipari –, az abból volt sejthető, hogy a kilencvenes évek elejéig egyáltalán nem járhattak itt idegenek. Az eredeti és a visszakapott név Katalin cárnőre utal, de nem a híres II.Katalinra, hanem az elsőre, aki Nagy Péter felesége volt, cárné, aztán Péter halála után két évig cárnő is, igaz sokkal kevesebb nyomot hagyva maga után, mint a fél évszázaddal későbbi Nagy Katalin. Ha már a cároknál és cárnéknál tartunk, van egy köztudott, ám sokáig mégis titkolni akart esemény, itt gyilkolták meg 1918. július 17-én Szverdlov utasítására (ki hiszi el, hogy nem Lenin parancsa volt) a trónról akkor már több mint egy éve lemondott II. Miklóst, a feleségét, a cárevicset, négy lányát egy komornyik, két komorna és a háziorvos társaságában. Talán az idővel szégyelleni kezdett vérengzésnek is betudható, hogy tiltott várossá minősítették Szverdlovszkot, de valahogy a világnak is kényelmesebb volt hallgatni a dologról. A briteknek például V. György miatt, aki könnyedén megmenthette volna a cár-unokatestvért (úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás) egy egyszerű befogadó nyilatkozattal, nekünk meg a puskás különítményben név szerint megemlített Nagy Imre miatt. Higgyük el, hogy nem arról a Nagy Imréről, hanem egy másik Nagy Imréről van szó, de az azért gyanítható, hogy ez a másik Nagy Imre is honfitársunk volt. (Egy Johann Meier nevű osztrák  hadifogoly majd’ negyven évvel később nyilvánosságra hozta a gyilkoló különítmény tagjainak nevét, a 11 közt 7 magyar név van, igaz valamiért lettként emlegetik őket).

Szóval Jekatyerinburg. Nyilván soha nem jutottam volna ide, pláne nem január havában, ha nem ajánlkozik a tavalyi pityeri kiállításom befogadására egy itteni intézmény. Nem is akármi, a három éve épült ultramodern Jelcin Centrum. A város történetéhez tartozik ugyanis, hogy innen indult az Oroszországot a demokrácia útjára vezető elnök. (Egy forraltboros beszélgetés közben valaki megjegyzi, voltak azért hibái is, a legnagyobb, hogy rosszul választotta meg az utódját.) Odakint a városban jókora Lenin és Szverdlov szobor emlékeztet a múltra, de a Jelcin Centrum múzeumában az orosz történelmet végigpörgető animáción sem Lenin, sem Sztálin nem tűnik föl. Ő volt, magyarázom orosz kísérőmnek, aki a budapesti parlamentben bocsánatot kért ötvenhatért. Hát a többi elnökről ilyet nem is lehetne elképzelni – feleli az illető nevetve. Első reggel – ragyogó napsütés, de a hőmérő mínusz húsz körül – elgyalogolok  az Ipatyev-házhoz, pontosabban oda, ahol a ház egykor állt. Az épület pincéjében végeztek II. Miklósékkal. A helyén most templom (a Vér temploma vagy más néven Mindenszentek temploma) a templom alagsorában pedig emlékszoba van. (Egy zárójelbe való furcsaság: Alexandra, a német származású cárné utolsó napjaiban szvasztikákat rajzolt jegyzetfüzetébe, a szobák falára, az ablakkeretekre. Talán óvó, bajhárító jelnek szánta? Nota bene: a nácik csak két évvel később sajátították ki a szvasztikát.) A templom körül a jégszoborpark több hónapos folyamatos fagyot feltételez. Szemben, a befagyott tó túloldalán áll a Jelcin Központ, ahol a kiállításom épül. A megnyitóra meglepően sokan kíváncsiak, már a rendezés közben is meg megállnak a bámészkodók (nyilvános tér az épületen belül). A szónokok (Ilya Sipilovszki és Szűcs Szergej) után tárlatvezetést tartok, természetesen a Tovarisi, az 56-os meg a Lenin plakát kapcsán is kapok kérdéseket. Nem bántanak, de azért sejtetik, érzékeny a téma. Tréfásan figyelmeztetnek is, az előző napokban volt Lenin halálának majdnem kerek évfordulója, a kilencvenötödik. Másnap egy rádióban (magyarul Ezüst Eső a neve) élő beszélgetés (Olga Urasinova fordít). Délután elautózunk (Anita, Olga, Szergej) a várostól fél órára fekvő nyírfaerdőbe (Ganina Yama), ahol elásták (részben el is égették és savval szétmaratták) a cári család tagjait. (Három nadrágban küzdök a hófúvásossá vált idővel) Az Orosz Ortodox Egyház által szentté avatott család maradványai a pétervári Péter-Pál erődbe kerültek, tavaly Dórával fel is kerestük a síroknak helyt adó székesegyházat. Este a Sakkparti könyvbemutatója a Jelcin Központ könyvesboltjában egy meglepetés résztvevővel. Jekatyerinburgban működik a Nemzetközi Bogdanov Intézet, az egyik professzor (Dmitrij Berg) is eljön. Úgy tűnik lesz folytatás is. A kiállítás áprilisban Nyizsnij Novgorodba utazik tovább, a Sakkparti pedig olaszul is meg fog jelenni.