KÖNYV A TÜKÖRBEN

Tetszenek-e tudni kicsoda Edward James, illetve hogy kicsoda volt? Épp ma, augusztus 16-án lenne 110 éves. És René Magritte? Őt ugyebár jobban ismerik, tegnap, 15-én volt ötven éve, hogy meghalt. A következő esszé rájuk emlékezik, vagy inkább Edward James és René Magritte ürügyén vet föl témákat. Házi használatra asszociatív elemzésnek hívom, ami a hamvasi esszé-ismérvekből leginkább a gondolatok szabad játékára és persze az iskolánkívüliségre helyezi a hangsúlyt. Több részben fogom közölni a szöveget, mert ki a csuda szeret oldalakat olvasni a képernyőn. Ha valaki egy vetített képekkel kísért előadást is képes lenne végigülni, az jöjjön el a Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepére, ahol ma este a "Rovás Szimpóziumon" is szóba kerül a...

KÖNYV A TÜKÖRBEN, AVAGY A MEGEVETT TENGERÉSZEK

San Luis Potosí. Nagy, hegyekkel körbevett egyetemi város Közép-Mexikóban. Tükrökről, tükröződésekről beszélek a diákoknak (egy képzőművészeti kurzus meg egy kiállítás miatt vagyok ott) s szóba kerül René Magritte különös című festménye, a La reproduction interdite, vagyis A tiltott másolás. Diám is van a képről, megkeresem, levetítem, sőt az elemzéssel is megpróbálkozom, szívesen teszem, hiszen már régóta a kedvenceim közé tartozik. Beszélek a tudatalatti mögöttes énről, az elmúlás fölötti merengésről, arról, hogy a tükörbe nézés a másvilágba való áttekintés jelképe, az átjárásé az árnyak birodalmába, ahol minden fordítva van. Eszembe jut egy latin szó – kontempláció – kimondom, látom, a spanyolok is értik. Végül azt a régi magyarországi babonát is szóba hozom, hogy ha halott volt a háznál, letakarták a tükröket. Emelkednek is a kezek rögvest: Mexikóban ez most is így van. Belátom, halál-ügyben nem tanítani, legföljebb tanulni járhatok ide.

Az óra végén az egyik tanár-kolléga, Angelica Vilet, aki türelmesen végigülte mindegyik előadásomat, megkérdi, lenne-e kedvem elautózni a festményen látható férfi kertjébe? Meglepetésemet látva, elmondja, hogy a kép Edward James-t, az angol költőt és mecénást ábrázolja, aki ráadásul nem csak modellje, hanem megrendelője is volt a képnek, sőt az sem kizárt, hogy a fura cím kitalálásában is része volt. Minthogy a festmény öltönyös, hullámos fekete hajú szereplőjét hátulról látjuk, sőt igencsak meglepő módon a tükörképét is csupán hátulról, így aztán sosem jutott eszembe, hogy az arctalan illető kilétét firtassam. Edward James az, bizonygatja Angelica, sőt Edward William Frank James, ahogy az egy arisztokratának dukál, aki ráadásul VII. Edward király keresztfia, sőt úgy hírlik, hogy nem csak kereszt, de valódi, bár törvénytelen fia volt a gáláns kalandjai miatt egyébként Budapesten is elhíresült uralkodónak, hogy ennél pikánsabb részletekkel momentán ne is hozakodjék elő. Majd útközben, mondja, lesz rá időnk bőven.

Körülbelül két óra kacskarigós autózás után, a Sierra Madre egy eldugott völgyében, párálló őserdő közepén lelünk rá a Xilitla nevű falura s mellette a költő kertjére és álom-kastélyára. 1945-ben döntött úgy James, hogy otthagyja Európát – csoda-e? – és új életet kezd. Új társat is talált az új élethez, a dél-mexikói Cuernavaca postahivatalának vonzó távírászát, Plutarco Gastélumot, aki szépen indult bokszolói karrierjéről lemondva követte James-et az őserdőbe. Együtt találtak rá a helyre, ahol vadon nőttek a költő kedvenc virágai, az orchideák. Plutarco társaságában tervezte és vele kezdte építeni, vagy inkább növeszteni ezt a háznak és parknak egymásba ujjazó, egyszerre monumentális és melankolikus keverékét. Las Pozas-nak (Medencéknek) nevezte el.

Plutarco ugyan időközben megnősült, de a barátság nem szakadt meg, négy gyermeke Tio Eduardónak (Edward bácsinak) szólította James-et. Amikor a Las Pozas építését abbahagyták, a természet folytatta, az esőerdő, ami nedves indáival, tapadós moháival, árnyékos páfrányaival nekilátott kiegészíteni a költő világát, s azóta sem lankad, folyamatosan építi, bontja, igazítgatja az épületegyüttest. Azt hiszem, hogy ezt a fél évszázados burjánzást (1999-ben voltam ott) Edward James is beletervezte. Már sötétedett, amikor megérkeztünk és már kezdett világosodni, amikor visszaindultunk. Egy éj Edward James paradicsomában.  Átteszem magyarra négy sorát:

Oly szépet láttam, mit ember csak ritkán láthatott, 

hálát mondok azért, hogy itt e kis szobában,
erdő ölelte mély, sötétzöld félhomályban,
hol zöld dal szól a fában, hogy itt leszek halott.

1937-ben festette Magritte a Nem másolhatót. A szintén 37-es Le Principe du Plaisir (Örömelv) című képen is Edward James látható (Sigmund Freud Túl az örömelven – németül Jenseits des Lustprincips – című könyvéből kölcsönözték a címet), persze okosabbak nem leszünk, legalábbis ha Jamesre lennénk kíváncsiak, mert a férfi feje helyén egy nagy csillogó fényfolt látszik, olyasmi, mintha valakit tükörben, vagy ablaküveg mögött fényképeztek volna le, de elfelejtették volna kikapcsolni a vakut. Talán őt ábrázolja a 39-ben festett Üvegház, eredeti címén La maison de verre című kép is, amelyen, ha valóban James az, végre felismerhető arcvonásokat találunk. Egy tengerparton merengő öltönyös férfi, s noha ezúttal is a hátát fordítja felénk, a koponya megnyílik, szinte beszakad, és a végtelenbe meredő szenvtelen arc szembe fordul velünk. Talán jobban járunk, ha a fényképeit nézegetjük, vagy ha a kortársi leírásokra szorítkozunk. Karcsú, alacsony, jóképű, kényes eleganciával öltöző, inkább fiús, mint férfias jelenség, elbűvölő társasági ember, aki vékony orrhangon anekdotázik, akár egyszerre több nyelven is, és szenvedélyesen rajong a költészetért és a művészetekért. Egyszóval igazi dandy. Na persze ha tovább kereskedünk, azért a Magritte-képek által sugallt szomorkás, titokzatos, kettős identitású személyiségről szóló tudósításokat is találhatunk, amit a bizonytalan származás, a gyermekével nem törődő anya, a sokáig titkolt homoszexualitás magyaráz. Aztán ott a mérhetetlen gazdagság, amihez, úgy érzi, valami felelőségérzet-féleségnek is kell társulnia. A Mexikóba költöző – a világból kivonuló – James már másképp nézett ki, kócos fehér szakállat és tekintélyes pocakot növesztett, sombrerót és színes ingeket viselt, pávákkal, papagájokkal és játékos házimajmokkal vette körül magát, és mindegyikkel a saját nyelvén elegyedett szóba. (Folytatás következik...)