Jövő
szombaton, március 26-án zár a Műcsarnok "Friss" című kiállítása.
Előtte, 24.én, csütörtökön este 6-kor megismételjük a Rino-szeánszot azon
kevesek kedvéért, akik esetleg még nem látták. Tudják, az 500 éve kimúlt
orrszarvúra emlékezünk, aki … ami … amely, na mindjárt ideteszek néhány
mondatot az előadásból, de előtte essék még szó McCurry-ról, aki miatt épp
dőlnek a népek a Műcsarnokba, és ez talán a Friss kiállítás látogatottságán is
meglátszik. McCurry ugyanis egy koencidenciális szerendipitás (!) Legalábbis
nekem. Bresciában Chiara Padova galériájában (Galleria dell'Incisione a
hivatalos neve), 2013 őszén volt egy szép kis kiállításom, pontosabban a
galéria földszinti termeiben lógtak az én képeim, az emeleten pedig az övéi,
Steve McCurry fotói. Az emeletre viszont csak úgy lehetett feljutni, ha az én
egyik termemen is átmentek látogatók, vagyis az ő látogatói. Steve már akkor is
világsztár volt, szóval sok nézőt köszönhetek neki. Alighanem ugyanez történik
most a Műcsárdában. Azt momentán nem tudom, van-e rinós képe (elefántosok
dögivel), de mindegy, most úgyis az én rinó-beharangozóm következik – hátha
hozok vele csütörtökön néhány extra nézőt Steve-nek.
Az Áldott, a Boldog, a
Szent Rinocérosz. (…) Ha sokáig nézzük, ha megismerkedünk a részleteivel, a
történetével, a sorsával, egyszerre észrevesszük benne a szimbolikust. Ez a
nehézkes, döccenve mozduló, kihaló félben lévő teremtmény, igen, ez maga a fametszet,
a grafika, a kézműves illusztráció, egyszóval a szakmánk. A kézi munka szép
esetlenségében, az elrajzolásokban, a megcsúszó kés nyomában, a kitört
vonalperemben, az elkent festékfoltban egy kicsit ott van Ő is, a grafikai
műhelyek hátsó, homályosabb traktusában meghúzódó, villanyoltás után a prések
közt otthonosan föl-le sétáló láthatatlan Szent Rinocérosz.
Szóval
a rinó-repeta 24-én hatkor indul!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése