KÖNYVEK

Ha több időm volna, bizonyára olvasónaplót  vezetnék, de most csak arra futja, hogy a nyáron olvasott könyvekből egy-egy mondatot idemásoljak, lehetőleg olyanokat, amelyek alapján egyszer talán majd fel tudom idézni őket. 
*

Alig félévi esküvésem után harmadszor jártam Korányi tanárnál, aki háromszor mondta a saját férjemnek Intacta Casta, szűz vagyok: Vajdáné, az elhálatlan. (Bartos Rozália: Viszontagságos életem egy költővel)
*

Esténként, amikor Bogdanovéktól hazatért, dühödt ugatás hallatszott: Iljics ingerelte a megláncolt kutyát. (N. K. Krupszkaja: Visszaemlékezések Leninre)
*

Igazgatóm magához szólít, elém tesz egy nyitott könyvet, olvasd itt ezt a részt: Ne félj a rettenetes Trápa bőgésétől, sem a zsémbes Tnorfpén puffogó paffogásától, csak lovagolj tovább nyílegyenesen, na mit veszel észre? (Lator László: A megmaradt világ)
*

– Mondja csak, ki rendezte azt a tegnapi tüntetést az apja temetésén? Koós Zsófi csak állt és nézett maga elé, s csak annyit mondott: – A halott! (Csoóri Sándor: A szétzilált nemzet)
* 
Nem volt semmi baj: a kalitka belefért a fürdőkádba. Szépen belefért. Gyönyörűen belefért. Úgy belefért, mint a pinty. Mint a vöcsök. Mint egy kis angyal. (Márton László: Te egy állat vagy!)
*

Verset úgy kell írni, hogy egyetlen fölösleges szó se legyen benne. Szavakkal is szemetelő, zűrzavaros jelenkorunk általános szóinflációjának közepette talán nem indokolatlan, ha ezúttal is továbbadom. (Buda Ferenc: Világ, világom)
* 
Kaján átveszi a kérdező szerepét: – Szerinted mi lehetne az egyenes karikatúrája? – Nyilvánvalóan a görbe. – Szó sincs róla, hanem egy nagyon-nagyon egyenes, egy már képtelenül egyenes egyenes.  (Moldova György: Történelemóra, párbeszéd Kaján Tiborral)
*

– Főhadnagy elvtárs! – mondom, amikor szóhoz jutottam végül –, a keretet Whatman-papírral beborítom, lealapozom, a szöveges részt átírom, de festeni – különösképpen Lenint vagy Marxot – nem tudok. – Nem értettem! – néz rám hitetlenkedve –. Hát ezeket itt ki festette? (Vári Fábián László: Tábori posta)
*

A labirintusnak szofizmának kell lennie, nem pedig zavarosságnak. (Guillermo Martínez: Borges és a matematika)