PILINSZKY 100

 

PILINSZKY 100

PILINSZKY 100

 

PILINSZKY 100

 

PILINSZKY 100

 

PILINSZKY 100

 

PILINSZKY 100

 Pilinszky Harmadnapon című verseskönyve 1959-ben jelent meg. Apámnak dedikálta, most az én polcomon áll. 110 oldal. Gimnazistaként szinte mindegyik versét kívülről tudtam.  Az Impromptut, az Apokrifot szavalóversenyeken is mondtam. Néhány talán még most is menne. A költő századik születésnapján a budakeszi erdőben megpróbáltam...

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

GYŐRBEN A MÁRA TERVEZETT KÖNYVBEMUTATÓ ÉS DEDIKÁLÁS ELMARAD. ELNÉZÉST KÉREK AZ ÉRDEKLŐDŐKTŐL, BARÁTOKTÓL. (A csatolt rajz nem kárpótlás, csak épp most került elő.)  

KI NE JÖJJÖN GYŐRBE ?

Holnap, azaz szombaton este 6-kor a Győri Nemzeti Színházban, a 20. Győri Könyvszalon pódiumán  Páternoszter című könyvemről Kucska Ferenccel fogok beszélgetni. A műsorfüzetben szó szerint ezt olvasom: „a regény borítója Orosz István pályájának egyik fontos momentumát idézi meg: a „Tovarisi konyec” című plakátja – amelyen egy hájas katonatiszt tarkója szerepelt – a rendszerváltás idején ikonikussá vált. Hatalmas példányszámban árasztották el vele az országot, ezzel is megüzenve, hogy az elvtársaknak ideje hazamenni. Ennek a plakátnak és az erre rímelő borítónak a szellemisége szövi át az egész könyvet: a nézőpontok megfordításával való játék, az 50-es évek, valamint a rendszerváltás visszásságainak újfajta bemutatása.” Aki ezt írta, nem olvasta a könyvet, valószínűleg ki sem nyitotta, legföljebb a borító alapján megpróbálta elképzelni. Nem sikerült. A regénynek a plakáthoz vajmi kevés köze van, a 600 oldalon egy fél sor utal rá, az is csak úgy, hogy valaki hátulról rajzolgat fejeket, hasonlóan, ahogy azon a bizonyos plakáton is látszik. Slussz. A bemutató szöveg írója, ahogy a könyvkiadó szerkesztői is, azt gondolták, hogy az „ikonikus” kép üzleti sikerre váltható. Hadd szögezzem le, a regény egészen másról szól és zömmel más korszakokban játszódik, vagyis aki a plakáttal kapcsolatos sztorizást vár, messze kerülje el a Győri Nemzeti Színházat, és eszébe ne jusson meghallgatni a beszélgetést, amely holnap, azaz szombaton este 6-kor  a 20. Győri Könyvszalon pódiumán esedékes. (Utána dedikálás.)

GYŐRI KÖNYVSZALON

 A képen ugyan csak a Páternoszter látszik, de a szerző természetesen szívesen dedikálja többi, mostanában megjelent kötetét is (Könyv a tükörben, Mekkora kép!, Levelek a nagykövetnek, Örömajkon örömének, Pótszarv, Szent rinocérosz gyermekei...) A dedikálás előtt 18 órától Kucska Ferenc beszélget a szerzővel a Páternoszterről.

FILM A SELYEMGOMBOLYÍTÓBAN

 A pandémia miatt nem nyílt új kiállítás a Selyemgombolyítóban, így a plakátjaim még mindig ott lógnak. Időközben egy interjú, sőt videós beszélgetés is készült alattuk, ami ide kattintva nézhető / hallgatható meg.

KÖNYVBEMUTATÓK A FÚGÁBAN

 

ÜZENET A KUKÁBÓL

          El lehetne intézni egy legyintéssel, csakhogy aki mondta, túlságosan mérvadó, sőt pozíciójánál fogva ő maga a Mérv. A Mérvünk. (Az Adónkra momentán nem térnék ki, pedig tehetném.) Megtudjuk tőle, amúgy ex katedra, hogy ha rajta állna, a magyar irodalom 80 százalékát kukázná. A dolognak az ad némi pikantériát, hogy pont rajta áll.  Hogy épp ott ül, oda ültették, ahol az ilyesmit megteheti. Egyébként a Henszlmann Imre utca felőli kapunál állnak a szelektív hulladékgyűjtők. Oda kéne érni, mielőtt a „narancssárga ruhások” megérkeznek. Páros napokon hajnali 6:30-kor kezdik.    

        Mérv úr hivatalba lépésekor oda nyilatkozott, hogy szilárdan, sőt megveszekedetten támogatja a kormány politikáját, konkrétan száztíz százalékig. 110 százalék, hm…, ha így áll a dolog, a 80 százaléknyi kukába kerülő anyag mellett lehet bármennyi, mondjuk nyolcezer százalék, ami remekmű, s máris javul a képlet, legföljebb szegedi matematikatanár barátomnak szalad a homloka közepéig a szemöldöke, s az optimális bináris keresőfák tudós magyarázója fordul egyet gannai kriptájában. 

       Mellesleg nem csak az irodalmat gyűlöli, a színházat is, libabőrös tőle, s a zenéről sem sokkal jobb a véleménye. Kap is hideget, meleget minden oldalról, de azt, hogy egy sznob lenne, tényleg nem lehet rásütni. Pláne, hogy egy kékharisnya.  

       Egyszerű volna elintézni a dolgot lesajnált költészetünk négy sorával: „Sehallselát Dömötör / buta volt, mint hat ökör, / mert ez a Sehallselát / kerülte az iskolát.”  Apropó, ő vajon, aki írta, hová kerülne, melyik százalékbugyorba? És melyik halmazba kell beszuszakolni a télben virágzó dunántúli mandulafácskát, a rózsás labyrinthot, a midőn ezt írtam-ot, a porban húzott grádicsot, az Ugocsa non coronatot, a repülő nikkel szamovárt, az Öröknyárt és a tojáséjt, az árgyélus kismadárt, az Egy mondatot és az Egyperceseket, Az eltévedt lovast és a tűzpiros kígyócskát, az Iskola a határont, Mikkamakkát, Szindbádot, a Kormányeltörésbent és az Eszméletet, a Lepkelovast és a Sorstalanságot, a Babonák napját, A napsütötte sávot,  és Tihanynak rijjadó leányát, a vadvízen a verőfényt, a halott sirályt, a Gyönyörű gyárat, az Óperenciát, a plakátmagányt, a mik vogy mukot és mind-mind a többit, amelyek oly különbözők, de valahogy mégis összetartoznak, egymásból fakadnak, egymást erősítik – a főigazgatói százalékjelek diktátumától függetlenül.

        Gyanítom, az irodalmárféleségek zöme is azon hányódik épp, beleszámíttatnak-e a nyolcvanba. A megnevezettek alapján vannak, akik eleve a kikukázandók körét tekintik vonzóbbnak. A fészbuk például úgy tele lett a Sehallselát Dömötör által lakonikusan szarnak minősített Parti Nagy Lajos versekkel és a versekhez küldött lájkzuhataggal, hogy majd’ összeroskad alattuk.

        Ha egy kicsit cinikusabb tudnék lenni, azt is mondhatnám, köszönet a főigazgató úrnak, elkezdődtek betemetődni az árkok – nota bene – épp azok mélyítésére kaphatott stallumot, s az ide-oda húzó irodalmi szekértáborok is mintha miatta közelednének egymáshoz, holott szétrázásuk lett volna a dolga. 

         Három napja ez a vers jár az eszemben, … üzenet … a palackban …

 „Itt vagyok, az Elhagyatottság / Harmincadik Szélességi, a Szégyen / Századik Hosszúsági / S a fogatösszeszorító Dac / Végső Magassági Fokán, valahol messze vidéken, / És kíváncsi vagyok, lehet-e még jutni előbbre.”

 

TEMETŐKVÍZ 3.

 Hol jártam?  Merre lehet a fényképeken bemutatott temető? (A vers nem utal a helyszínre – legalábbis szándékosan nem.)

Ültél talán e tábla mellett egy másik életedbe’ már,

Szemedbe szúrt a naplemente, vörös virág a nyár falán,

a nyár falán lobogó repkény, elhamvadó sirálysikoly,

játékos voltál, vagy talán a játék maga, nagy, komoly,

kőből faragott, fába metszett labirintus, vagy nem tudom,

az idő térré változik egy galaktikus luftballon

felszínén, úgy, hogy sose tudd, merre is haladsz voltaképp,

s ha hinnéd győztesnek magad, az lesz a végső vereség.

A szabályokról nincs fogalmad, csak lépned kell, ha rád kerül

a sor és folyton más ül szemben, ellenük játszol egyedül.

Éjnek évadja, kockacsont, elefántagyar, bőrpohár,

hat kavics mindegyik gödörben, s a cél a kútban a halál.

Egy életen át tart a parti, ősapád kezdte, unokák

játsszák tovább, hogy kifürkésszék egy főisten akaratát.

Alquerke, senet, vani, jaszír, tabut és mankala,

Útvesztőik során soha nem találsz többé már haza.

Elefántagyar, kockacsont, éjek évszaka, kőpohár,

minden gödörben hat kavics, s a kútban ott vár a halál.

A rettenetes kalifa egy zacskó kölest szór eléd,

s egy elfelejtett nyelv betűin egyensúlyoz a beszéd,

mindegyik bábu fekete, csupán árnyékuk feketébb,

hiába fordulsz vissza, úgyis a jövőt látod meg elébb.

Agyar, tülök és juhboka, éjek évadja, csontpohár,

hat kő lapul minden gödörben, s a kútban guggol a halál.

Mi volt a tét, a játszma tétje? Nem emlékszel, azt sem tudod,

Hogy játszottál-e tényleg akkor, vagy mindezt csupán álmodod.

Szívedbe szúr a naplemente, piros repkény a nyár falán,

Ülsz majd a táblára meredve egy másik életben talán,

Másik élet másik éje, agyar, csontkocka, kőpohár,

Hat kavics lesz minden gödörben, s a kútban, tudod, a halál.  

TEMETŐKVÍZ 2.

Hol jártam?  Merre van a fényképeken bemutatott temető? (A vers nem utal a helyszínre – legalábbis szándékosan nem.)

Holdfény-ingeket teregetsz,

s a vízbefúltak folyosóját

rácsípteted a horizontra,

a tengerhez a homokórát.

 

Ritmusa vesztett metronóm,

kavics-lánc és hínár-nyakék,

életnagyságú bójasor,

a dagály épp arcodhoz ért.

 

hát, combhajlat, szimmetriák,

csupán a tükrök válaszolnak,

rád bízzák a leheletük,

s ráadásként a teliholdat.

 

A többi már csak zuhanás,

nyugágyak, papucsok, hajak,

egy kagylóhéjba zárt golyó

s egy sziklán összetört kajak.

 

Lejár a végső turnus is,

s a bedeszkázott duplaágyra

beköltözik éjszakánként

a hullámverés jajgatása.