EGY AUSZRAL KERTBEN

Tul eros a kisertes, hogy irodjek megis egy ausztraliai jegyzet. A Royal Botanic Gardenbol jovok, kozel van a szallasomhoz (Regents Court, Potts Point), majdnem minden nap csavarogtam benne, idemasolom az ott irogatott sorokat, aztan majd az otthoni gepen kiteszem az ekezeteket, ha nagyon hianyozni fognak.

Egy kert lesz majd ott úgy fogjak hívni hogy az a kert a kertek kertje
Hosszú latin szavakból lesz az a kert majd megszerkesztve
Virágágyásai közt átlátszó nagy halak úsznak
Hanyatt dőlsz ujjad közt a hold kinéz majd szív alakúnak
Egy kert lesz ott éjente bezárjak s a kulcsát tengerbe vetik
Abban a kertben váltják nyárrá denevér korod elmúlt teleit
A repkénnyel befutott szélben lengnek a felhőszínű hinták
Özvegy tanítók türelemmel magyarázzák el a perspektívát
Mondják távlattan síklefedés és axonometria néha
Az a kert az a kert az a kert az mindenre kiváló példa
A kert alatt fekszik egy másik kert mely pontos mása a kertnek
Lehullt levelek közt térdig jár s megöregszik benne a gyermek
Oly tisztán emlékszel a kertre de nem tudod erre vagy arra
Egyikben a szél az avart éppen fordítva kavarja
Az a kert amelyikről szó van mindig lejt valamerre
Te a másik kertet írod folyton a másik kertet a versbe
A padokon feledett könyvekben a szél lapoz és ha elül
Valahogy mindig a másik kert rajza marad kinyitva felül
Egy arc van elrejtve a kertben és egy kert van az arcban
Csak mássalhangzókat ejthetsz kőkor van pattintott kőkorszak van
Sétálsz a négydimenziós kertben a fű haja torkodig ér fel
Állanak édeni állatok mind párban akárhova nézel
A kert bárka tutaj karavell úszó sziget az óceánon
A Dél keresztjéhez csomózva a kert egy megfordított álom
Visszafelé nőnek a bokrok s vesszőkosárban csecsemőket
Sodor egy parttalan folyó ellenében a híg időnek
Szélte-hosszát járod a kertnek de lefotózni nem vagy képes
Kikapcsol a gépben a fókusz s folyton a másik kert lesz éles
Tücsökciripes álomlátós füvei közt a Göncöl szunnyad
Kávédba csillaghullás morzsál az egyenlítőt átaludtad
Tengermélyen jön egy madárraj lecsukott szemhéjadra száll mind
S álmodra egy jet-leges angyal havat hullajt és virágport hint
Titkos erővonalakra akár az útvesztők tengelyére
Rendeződik hold-vonzás mentén a füvek mágnesreszeléke
Két árnyékod van átlépsz rajtuk és nagylevelű vetemények
Alatt meglelsz egy régi labdát amit a gyermek elveszített
az aki voltál vagy lehettél volna s ha hagyná még az álom
elvesztenéd ezerszer újra hogy minden kertben rádtaláljon
Sajog benned a kert nem tud meghalni és nem bír megszületni
Bujdokol a bőröd alatt azt hiszed hogy nem látja senki
Kábelek tekeregnek a kertben vérerek indák vezetékek
Fényes bogarak másznak rajtuk ezüstösek rézrozsdakékek
Szárnycsattogása van a kertnek utánozza fölszálltát röptét
S kondenzcsíkkal ahogy lerajzol egy tollpihét majd az öröklét
Tótágast lóg egy jelre várván az ezer elvándorolt lélek
Válaszd ki válaszd ki közülük a saját Euridikédet
A kertek kertje úgy nevezik hogy az a kert a kertek kertje
Ékezetek nélkül kezdted úgy lett az a kert is megszerkesztve
Úgy nő a kert akár a rák és nem képes soha véget érni
Benned nő az a kert és te vagy aki az esőn keresztül nézi
Megdermedt könnycseppjei közt egy rég elfeledett zivatarnak
Nézd útraváló magad amíg a lombok lassan kitakarnak
S szemedre egy hályogos évszak puzzle-teregetve reáúsz
Lengsz lélek-szárnyba csavart petropus poliocephalus

(Az ausztráliai repülőkutyák természetes élőhelyük megszűntével nagy számban költöztek be Sydney híres botanikus kertjébe. Ezek az óriásdenevérek napközben mozdulatlanul, fejjel lefelé függenek a fák ágairól, nagy sötét szárnyukat, mint halotti leplet tekervén maguk köré.)

ÓRIÁS DENEVÉREK - SÓVÁR ERDEI ÉNEK

VÉLETLENEK

A vilag masik oldalan kezdek bele ebbe a jegyzetbe, papirfecnikre, belepojegyek hatuljara irt emlekeztetoket masolnek le, de mar latom, hogy erdemesebb lesz otthon folytatni, mert ebben az ausztral internetes kavezoban (Sydney, Kings Cross) egyaltalan nincsenek ekezetek, a klaviatura kulonbozosegerol nem is beszelve. (Ekezetek nelkul, csak sort sor ala tapogatva...) Szoval viszlat kedveseim kb. egy het mulva...

A világ másik oldala. 8 óra eltérés, reggel helyett este. Két éve épp ott toporogtam, a Yarra parti Arts Centre színpadán, ahonnan most Ashkenazy vezényli a Melbourne-i szimfonikusokat. Akkor az AGIdeas kongresszus résztvevőinek mutogattam a képeimet. A helyi lap cikkét látva támadt Jánosban az ötlet, hogy kiállítást szervezzen az ismeretlen magyarnak. Voltak tárlataim szerte a világban, de ilyen alaposan és szeretettel előkészített még soha. Ez Esther első munkája, utolsó éves művészettörténész az itteni egyetemen. Pontosan eltervez minden részletet. Mérethű makettet készít a galériáról benne a képek kicsinyített reprodukcióival. Tematikai csoportokban a rézkarcok, a fogadófalon a plakátok, a nagyterem közepén az anamorfózisok két sorban. Nem bíz semmit a véletlenre, pedig akár bízhatna is benne, vagy a gondviselésben, aki olykor a véletlen inkognitóját ölti magára. Tessék, már be is lép a történetbe. Nem kapok Chateau-Chateau-t sehol. Mióta Melbourne-ben vagyok, legalább öt helyen érdeklődtem. Szerdán a megnyitó napján Jánossal az Egyetemi múzeumba megyünk (Louis Kahan íróportréi), útközben Rachel, aki Dantól hallott a kiállításomról hív a mobilon. Kérdem, tudja-e, hol árulják Melbourne-ben a bort. Ígéri, utánanéz és visszahív. Megiszunk egy kávét a Lygon streeten és ahogy visszaülünk a Jaguárba, már szól is a telefon: egyetlen esély van Victoria államban, megadja a bolt címét, magyarázná, hol van, nem kell: pont előtte parkolunk. A sok száz négyzetkilométernek épp azon a pontján. Az eladó nem tud a borról, a főnök lemegy a pincébe, egyetlen palackot talál: 75 dollár. János eldicsekszik velem, hogy én rajzoltam a címkét, a boss meghatódik: 70-et számláz. Jánosnak tetszik az ötletem, hogy a bor is legyen kisorsolva a tombolán az egyik képpel együtt (a bevétel az erdőtűz károsultjaié lesz), aztán eszembe jut, hogy Péter, a keretező még nem kapott semmit, holott előző nap is bejött, hogy két beszámozatlan képet újrakeretezzen. Újabb szerencse, a borhoz éppen Péter számát húzza ki a tombolán Csaba Gábor nagykövet kislánya. Édesapja a megnyitóban – a személyes érintettség okán - szóba hozza az én követ variációimat is, tudniillik azokat a parafrázisokat, amelyeket Holbein Nagykövetek című anamorfózisához készítettem. Szó kerül persze a tovaris plakátról is, úgy látszik, már nem tudok olyan messze menni, hogy ne érjen utol. A megnyitó egyébként “pretty much a success”, ahogy a vacsoránál mondják, Esther sok piros pontot kiragasztott. Hogy másnapra is maradjon egy meglepő véletlen, a Györki családdal elautózunk egy Melbourne-i vendéglőbe, belépvén Jeff Makinba ütközünk, ő ír majd a másnapi Herald Sunba a tárlatról (Etch to his own). Áthív a szomszéd utcában lévő műtermébe, megajándékoz néhány katalógussal, majd szóval tart az egész vacsora alatt. World is small.

VÉLETLEN = A GONDVISELÉS INKOGNITÓBAN

MADARAK

Úgy látszik, itt a tavasz: reggel nagy madárcsicsergésre ébredtünk. Párválasztó zajongás, vagy csak nehézményezik, hogy tegnap leakasztottam a madáretetőt? Mától tessék megkeresni a betevőt kedves csuszka, széncinke, őszapó, vörösbegy, zöldike, feketerigó, fakopáncs, meggyvágó, vadgalamb, ökörszem, kékcinke, veréb és szajkó (vagyis mátyásmadár), elvégre elolvadt a kertben az utolsó hófolt és amúgy is gazdasági világválság van, vagy mi.

111111111 x 111111111 = 12345678987654321

HAIKUK

Egy kötetnyi haiku, száztizenegy átlátszó verskavics, csillognak a fényben, vagy párásak mesterük leheletétől. Ne higgye senki, hogy Horváth Márton műfajt váltott: művészetének anyaga továbbra is a kristálytiszta üveg, amelyen keresztülnézve a világra látunk, és amely visszatükrözi alkotójuk tekintetét. Az ezeréves japán versformát, a haikut a költők és a természet közösen találták ki. Háromsoros kicsi strófa, tizenhét szótag, egyetlen impresszió, pontosan rögzített képlet. Bölcsesség van bennük, élettapasztalat könnyű melankóliával és alig észrevehető finom iróniával keverten. Lehet, hogy Horváth Márton azért növesztett hófehér szakállat, hogy a haikujaira hasonlítson? Ismeri a versforma szabályait (magától Matsuo Bashotól, a 17. századi vándorpoétától tanulta), de olykor át is hágja azokat. Filozofikusabb, játékosabb verseket ír, nem röstell rímelni, és néha címmel látja el a haikukat. Komolyan gondolja-e, hogy a figyelő tekintet nyomán átrendeződik, egy kicsit megváltozik a valóság, vagy csupán mi, a versek olvasói változnánk meg általuk? Vajon hol történik meg a varázslat: talán a természetben, amely mindegyik haiku kiindulópontja, vagy a papiroson megjelenő betűkben, vagy pedig az olvasóban, aki továbbgondolja, aki megéli a verset? Igen, az egyik oldalon ott a makulátlan valóság, a másik oldalon a befogadó, és ami középen van, ez az alig-vers médium, ami olyan akár a víztiszta az üveg, ez szinte észrevétlen marad. Érezzük, hogy nem csak az a fontos, ami le van írva, hanem az is, ami nincsen, sőt az igazi költemény valahol ott kezdődik, amikor a haiku harmadik sorának végén kitétetik a pont. Megkockáztatom, haikut olvasni költőibb szerep, mint haikut írni. Az író csupán egy pillanat őszinte megörökítését vállalja, az olvasó pedig… ő egy teljes élet minden tapasztalásával kell, hogy rezonáljon.

Szép kicsi könyv, aranyszegélyű oldalak. Pont akkora mint egy tenyér. Kara Gyuri terve. Idemásolok egy oldalpárt és egy haikut is.

Reklámújságot

néz, egy dolmányos varjú.

A szél lapozza.

.

MATSUO BASHO = A BUS MOSTOHA

KIÁLLÍTÁS A SUDA-VILLÁBAN

Kicsi a világ: tegnap megtudom, hogy Suda Gábor budakeszi barátom lemondta egy holnapi programját, hogy el tudjon jönni a világ végére: pesterzsébeti kiállításom megnyitójára. Amikor a miértet firtatom, kiderül, hogy a kiállítás helyszínét (Gaál Imre Galéria) igazából Suda-háznak hívják, sőt az én Gáborom János nevű ügyvéd dédnagypapája nem csak a városrész legszebb házát lakta egykoron, hanem ő alapította magát a települést is, amelyet a magyarokat (legkivált Andrássy Gyula grófot) olyannyira szerető királyné iránti tisztelete jeléül keresztelt el Erzsébetfalvának. Az alapítás dátuma, 1870. június 14-óta olykor változott a név, volt Kossuthfalva, Pestszenterzsébet, sőt a Tanácsköztársaság alatt még Leninváros is, és persze az utcanevek is gyakran cserélődtek, de a János utca és a János tér máig az dédnagypapa nevét őrzi, az Emília utca pedig az dédnagymamáét.
A kiállítás egyébként holnap, vagyis március 4-én, szerdán 5-kor nyílik (rendező: D. Udvary Ildikó, beszélő: Szőcs Géza, muzsikáló: Piccolo Jazz Quartett), április 25-ig lesz nyitva, de a “halálfejes tükörlabirintus”, amit Hajnal Ottó majdnem úgy épített meg, mint 2006-ban az Ernst Múzeumban, egész évben ott marad.