VILLANTÁSTAN

Székesfehérváron a Csók István Képtárban október 11-én (pénteken) nyílik  A magyar sokszorosított grafika 1945-2010 című kiállítás, amely Lóska Lajos „Karctű és monitor” című új könyve alapján állt össze.  Nyilván mindenki más listát rakna össze a korszakból, Lóskáé ez: Albert Ádám; Almásy Aladár; Bak Imre; Banga Ferenc; Baranyay András; Barcsay Jenő; Benes József; Bukta Imre; Butak András; Daradics Árpád; Deim Pál; Fajó János; Gaál József; Gallusz Gyöngyi; Gémes Péter; Germán Fatime; Gross Arnold; Gyarmathy Tihamér; György Csaba Borgó; Gyulai Líviusz; Halbauer Ede; Hincz Gyula; Joláthy Attila; Július Gyula; Kalmár István; Kéri Ádám; Kocsis Imre; Kondor Béla; Koralevics Rita; Korniss Dezső; Koroknai Zsolt; Koronczi Endre; Kótai Tamás; Kovács Péter Balázs; Kovács Tamás; Lakner László; Lévay Jenő; Madácsy István; Major János; Maurer Dóra; Molnár László József; Nagy Gábor György; Orosz István; Pásztor Gábor; Pinczehelyi Sándor; Prutkay Péter; Rácmolnár Sándor; Rékassy Csaba; Sáros András Miklós; Somogyi Győző; Somorjai Kiss Tibor; Stefanovits Péter; Swierkiewicz Róbert; Szabados Árpád; Szemethy Imre; Szíj Kamilla; Szőnyi István; Szurcsik József; Zsankó László.

Tizenöt éves lett a GIM (vagyis a Gödöllői Iparművészeti Műhely). Ebből az alkalomból október 18-án  (vagyis a következő pénteken) új kiállítás nyílik, amelyre a GIM-házban rendszeresen kiállító művészek munkáit válogatta össze a főkurátor, Katona Szabó Erzsi. A névsor: Anti Szabó János, Bódis Erzsébet, F. Orosz Sára, Farkas Éva, Fábián Dénes Zoltán, Hauser Bea, Katona Szabó Erzsébet, Kárpáti Tamás, Karsai Zsófia, Kecskés Zoltán, Kun Éva, Latin Anna, Lévai Nóra, Müller Magda, Orosz István, Pannonhalmi Zsuzsa, Pistyur Imre, Rékasy Levente, Remsey András, Remsey Flóra, Simonffy Márta, Szikora Tamás, Szőcs Miklós Tui, Szuppán Irén.

Az organikustól a fényművészetig – kortárs magyar képzőművészeti kiállítás nyílik Újdelhiben október 17-én, a National Gallery of Modern Art épületében. 80 műtárgy, 40 művész, a kissé hézagos listát a netről másolom: Csáji Attila, Csete György, Csíkszentmihályi Róbert, Csutoros Sándor, Farkas Ádám, Finta József, Gyulai Líviusz, Harasztÿ István, Jovánovits György, Kovács Attila, Jovián György, Konok Tamás, Lovas Ilona, Lugossy Mária, Makovecz Imre, Mengyán András és Matis-Teutsch Waldemár, Orosz István, Schrammel Imre. A kiállítás később továbbutazik Mumbaiba és Bangaloréba is. 

Mindezeket viszont megelőzi Antall Pista kiállítása az Írószövetségben, ami Kísérő („nekem a tömény az újságírás, a kísérő a grafika”) címmel ma (9-én, szerdán) este hatkor nyílik. A Kísérőhöz is tartozik egy kísérő, ami itt következik alant: 

VILLANTÁSTAN

Mondhatok én bármit, Pitykém, édesem itten,

mert a körénk gyűlt pestiek úgyis elhiszik azt majd,

olykor, épp te ne tudnád, azt is lenyelik,

mit a rádió szokott beadni nekik,

szóval ha momentán, teszem azt a

nyíregyházi rinóval hozakodnék mondjuk elő,

akkor se hiszem, hogy nagyon ágálnának,

legyen úgy hát, rinocérosz,

Düreri böszme nagy állat,

bólint mind bölcsen, hinnék azt is,

hogy ez itten születésnapi tárlat,

csak te meg én tudjuk, mindez ürügy,

mondhatjuk, hatvan, összegzés, cézári cezúra

(pánik azért nincs), konklúziók levonása, miegymás.

Attól se rezelne be senki talán

(na persze, mindig akad

néhány szakmája féltő gyáva kivétel),

ha tudatnánk, hogy ezentúl már művészetre adod fejedet,

mitovább épp grafikusféle leszel,

olyan fát metsző, linót kaparászó fajta,

tustintát lögybölsz majd hivatásszerűen,

acéllemezek tükrét porozod be serényen

s karcolsz majd rájuk … mindegy mit, bízzuk a képzeletükre,

fényesül immár lám a jövő.

Egyszóval grafikus, mellesleg hatvan

(babilóni alapszám, százhúsz felezője, satöbbi),

nincs bennem kétség, hogy ki azért lettem

szónokként taszigálva elejbük,

mert lévén túl az ominózus hat ikszen

már megfelelő mód studirozni lehet rajtam,

hogy mit hoz a kor, s hogy mit viszen el,

s mint ama állatkórházbeli lón,

rólam is minden szimptóma lerí.

Persze, titok nincs, ismerjük a klasszikusoktól,

három fő dolog az, ami ekkor előáll:

az első, mint tudjuk az elmekopás,

a másik kettő meg sajna kiment a fejemből. 

Annyi azért rémlik, képekről kell szövegelnem,

lássák csak, itt lógnak szerte körül,

megannyi sziporka, festői remeklés,

olyan, amelytől sárgul a szónok, bárki legyen.

Kísérő, ez a tárlat neve, nincs rajt mit magyarázni,

ha csak el nem mondom a tegnapelőtti sztorim,

állt egy jókora pet-flakon,

úgy látszott tele vízzel a pálinkák közt,

meghúztam, miután amazokból már ittam elégszer,

na ne tudd meg, abba’ mi vót. 

Egyszóval nem mindegy, mi kisér mit,

más szóval minden tárlatcím így vagy amúgy relatív.

Villantástan, válasszuk e szép szót,

ritka, de éppen megfelelő bemutatni véle a módszert,

mondjunk jelenést: Pistánk, ahogyan

elkápráztatja csipőböl a városi népet.

Villantástan  – nota bene –

anagrammatikus csavarintás rejlik a szóban,

lesz, aki érti, vagy ha nem akkor

néz legföljebb majd bölcs szemüveggel,

s hallgatja továbbra az ünnepi szószaporítást.

De mit is még?

Mondtam volt az imént könnyelműn, hogy rinocérosz;

ugye tudják mind, hogy az Albrecht rajzolta az elsőt,

azt a hirhedtet odatúl Lisszabonban,

aztán jött a kisöccse: Lulu. 

Tőle tanultuk a szakmát, én legalábbis,

meg persze a fő tudományt, amelyik már

Tintó-rettóval kapcsolatos.

Kívülük is akad ám akadémikus elme temérdek,

olyan, amely úgy vélte, csak úgy

jut a parnasszus tetejére, ha téged,

szépséges férfi, lerajzol,

megföst, megszobrint, megken, kifarigcsál,

nem ragozom, hát lássuk végre a listát. 

Sváby Lajos, Bíró (Lajos ő is), Gaffer Muhened,

Kő Pál (mindenki Lujossa) s Há Varga, az Ágnes,

a két finn, azaz Ilku meg Ilka, Végh Andris (üdv nektek)

s Lulu (bár őt mondottam előbb is).

Basszus, e felsorolásból be cudar kimaradni, be fáj!

Tudom én, drága barát, méltó még nem vagyok arra,

azonnal hogy nekiálljak megművészkedni tünődő,

bölcs, okos arcéled, de talán egy

rinocéroszt, ha megoldok

(vedd át, nesze édesem, itt van),

legközelébb megbirkózhatom én,

meg bizony ám Veled is.