Hazafias,
pátoszos, szenvedélyes költemény; vajon ki írhatta, vajon kinek és mikor? Apró
könnyítés: fordításról van szó, de ez talán sejthető volt. Az első kérdés az
igazán érdekes; megfejtője, remélhetőleg hamarosan könyvjutalmat kap (a könyvnek ugyanis még meg kell jelennie). Az
Utisz blogra lehet válaszolni, mondjuk két héten belül.
Amikor
könnyeket fakasztott,
költő,
szemedből a részvét,
a
mennyekig szárnyalt fohászod
e
keserű sorsú népért.
És
mikor fenséges hazánk
gyönyörűségén
révedeztél,
éneked
úgy hullott le ránk,
mint
áldást hozó égi szent szél.
Amikor
lantodon az édes
anyaföldről
zengett a húr,
szerelmi
himnusz szólt, mi éles
nyilakkal
a szívünkbe szúr.
Ó
dalnok, minden grúz azóta
lelkében
hordja éneked,
és
árva néped összetartja,
hogy
szeretett és hogy szeret.
Minden
betű, amit leírtál
gyökeret
vert és szökkent szárba,
szent
férfiú, ideje már,
hogy
készülődj az aratásra.
Ne
csodáld, hogy csodál e nép
s
az új század veled virrad,
Erisztavi,
bár szülne még
e
föld sok olyat, mint te vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése