KÖLDÖKNÉZÉS (2)

Ráklikkelek az utisz-blog szerkesztői oldalán oda, ahol a statisztikák jönnek-mennek, és kiderül, az elmúlt héten a Köldöknézés című jegyzetre voltak a legtöbben kíváncsiak. Puszta véletlen lenne, vagy híre ment volna, hogy ott köldöktájt valami zűr van? A képekkel (köztük saját, tükörből festett köldökeimmel) kísért írás egyébként már jó régi (lejött tavaly a Válogatott sejtésekben is), vagyis bőven megérett volna a felejtésre, s ha az a bizonyos „zűr” nem ad neki némi pikáns aktualitást, bizonyára a kutya sem kattintott volna újra rá. Úgy látszik, hiába titkolóztam kajánul, s hiába élveztem már előre a strand-sokkhoz társuló pünkösdi királyságot, valami pletyka megelőzött. A dolog hivatalos neve: NHM. Kép most természetesen nem jár az íráshoz (a lájkolás eleve kizárt, hacsak nem tetszenek azokat az immár öt éves hasfalakat relájkolni), a kommentekkel viszont lassan elő lehet hozakodni. Ide is rakok egy rövid gyűjteményt az eddigiekből: És az oroszlánnal mi lett?… Remélem a trójain is van legalább ekkora! … Megmondtam, hogy ne ússz túl a cápahálón! … Augsburg, vagy Merseburg?... Meggondoltad félúton a harakirit?… Hát mégis létezik az unicornis! … Már nem csak nőkben utazik a Jack? 

P.s1.: Lehet, hogy mégis a kulturális imperializmussal kapcsolatos dohogás miatt klikkelgetnek annyit a Köldöknézésre? 
P.s2.: Ja, majd’ elfelejtettem: az NHM ott, ahol most vagyok, azt jelenti: nagy hasi műtét. 
P.s3.: Aki idáig eljutott, megérdemel egy jutalomverset:

Húgycsövemből katéter lóg, az orromban gyomorszonda,
balkaromba infúzió csöpög reggel félhat óta,
oldalamból egy átlátszó műanyagcsövön keresztül

a bennmaradt vér és savó valami zacskóba ürül.
Bár többnyire éber vagyok, s ha kérdeznek, bólintok már,
megfordulni még nem birok, visszafolyik számban a nyál.
Felköhögném, de a vágás jobban fáj, ha reng a hasfal,
megpróbálok nem gondolni rá, s már az is megvigasztal,
ha felböffen valami slejm, s nem csusszan torkomra vissza,
kifolyik oldalt, a párna huzata talán beissza
mire jön az ápolónő (tudom, őrmester a rangja),
hogy az újabb injekciót alfelembe belenyomja.
Itt is van már, megemeli a takarót, látom végre,
ágyéktól indul a vágás s a szegycsontnál van a vége,
mintha szimmetriatengely mentén volnék kettészelve,
s az öltések közt középen fölsejlik a köldök helye.
Őrmesterem megfelelő pontot keres, hogy megdöfjön,
én meg, isten látja lelkem, azt érzem, ha nem is rögtön,
hogy ott az a kitakart szerv (a nevét most ne mondjuk ki)
lassan megmozdul s szelíden elkezd nőni, emelkedni.