SODRÁS

Szabó Dorottya filmjét opponálom a Momén. Animációs road-movie – próbálok nevet találni a műfajnak – vagy rajzfilmes meditáció? Inkább átérezhető, mint megfejthető a film, alkalmas arra, hogy beleringassuk magunkat a repetitív, önnemző, kormányozatlan, vágás nélküli látványvilágába, ahol a tudatmélyre süllyedt Atlantiszok szövevényes utcahálózatán mindig ott bolyong egy még meg sem született alteregónk. Biztos vagyok benne, Dorottya tiltakozása sem győz meg az ellenkezőjéről, hogy maga a létrehozás folyamata sokkal jobban izgatta, mint a végeredmény. Szinte terápikus elemek öngyógyító burjánzása emeli, löki tovább a filmet, azt a kegyes illúziót keltvén, hogy az a bizonyos utazás – vagy amit szimbolizál - mégiscsak tart valamerre, iránya és sodrása van, még ha a végállomás nem is, vagy csak alig különbözik a kiinduló ponttól.
*
Billel a Várfok Galériában. Gömbfejű, kajaklapát frizurájú, csónaklábú, ufo-testű lény: egy ismeretlen mitológia anonim félistene, aki comics szóbuborékokba írt apokrif igékkel kommunikál, s földre szállván főszereplőjévé lesz Rácmolnár Sanyi új, Graphic Novel című festménysorozatának. Valami ősi, távoli digitális computer világból kellett érkezzen, ami magától értetődő rokonságban áll a primitívnek nevezett kultúrák posztmodern barlangrajzainak uniszex rovarábrázolásaival :-)
*
Meghalt gimnazista korom egyik ikonja: Andrej Voznyeszenszkij szovjet költő. Hm, furcsa már így leírni. A kötetet nem találom, talán Kecskeméten maradt, de az Egy emigráns vendéglőben című versre… poémára… szinte szórul-szóra emlékszem…. fölkel…indul…vissza se nézve…visszatér-e?