A világ másik oldala. 8 óra eltérés, reggel helyett este. Két éve épp ott toporogtam, a Yarra parti Arts Centre színpadán, ahonnan most Ashkenazy vezényli a Melbourne-i szimfonikusokat. Akkor az AGIdeas kongresszus résztvevőinek mutogattam a képeimet. A helyi lap cikkét látva támadt Jánosban az ötlet, hogy kiállítást szervezzen az ismeretlen magyarnak. Voltak tárlataim szerte a világban, de ilyen alaposan és szeretettel előkészített még soha. Ez Esther első munkája, utolsó éves művészettörténész az itteni egyetemen. Pontosan eltervez minden részletet. Mérethű makettet készít a galériáról benne a képek kicsinyített reprodukcióival. Tematikai csoportokban a rézkarcok, a fogadófalon a plakátok, a nagyterem közepén az anamorfózisok két sorban. Nem bíz semmit a véletlenre, pedig akár bízhatna is benne, vagy a gondviselésben, aki olykor a véletlen inkognitóját ölti magára. Tessék, már be is lép a történetbe. Nem kapok Chateau-Chateau-t sehol. Mióta Melbourne-ben vagyok, legalább öt helyen érdeklődtem. Szerdán a megnyitó napján Jánossal az Egyetemi múzeumba megyünk (Louis Kahan íróportréi), útközben Rachel, aki Dantól hallott a kiállításomról hív a mobilon. Kérdem, tudja-e, hol árulják Melbourne-ben a bort. Ígéri, utánanéz és visszahív. Megiszunk egy kávét a Lygon streeten és ahogy visszaülünk a Jaguárba, már szól is a telefon: egyetlen esély van Victoria államban, megadja a bolt címét, magyarázná, hol van, nem kell: pont előtte parkolunk. A sok száz négyzetkilométernek épp azon a pontján. Az eladó nem tud a borról, a főnök lemegy a pincébe, egyetlen palackot talál: 75 dollár. János eldicsekszik velem, hogy én rajzoltam a címkét, a boss meghatódik: 70-et számláz. Jánosnak tetszik az ötletem, hogy a bor is legyen kisorsolva a tombolán az egyik képpel együtt (a bevétel az erdőtűz károsultjaié lesz), aztán eszembe jut, hogy Péter, a keretező még nem kapott semmit, holott előző nap is bejött, hogy két beszámozatlan képet újrakeretezzen. Újabb szerencse, a borhoz éppen Péter számát húzza ki a tombolán Csaba Gábor nagykövet kislánya. Édesapja a megnyitóban – a személyes érintettség okán - szóba hozza az én követ variációimat is, tudniillik azokat a parafrázisokat, amelyeket Holbein Nagykövetek című anamorfózisához készítettem. Szó kerül persze a tovaris plakátról is, úgy látszik, már nem tudok olyan messze menni, hogy ne érjen utol. A megnyitó egyébként “pretty much a success”, ahogy a vacsoránál mondják, Esther sok piros pontot kiragasztott. Hogy másnapra is maradjon egy meglepő véletlen, a Györki családdal elautózunk egy Melbourne-i vendéglőbe, belépvén Jeff Makinba ütközünk, ő ír majd a másnapi Herald Sunba a tárlatról (Etch to his own). Áthív a szomszéd utcában lévő műtermébe, megajándékoz néhány katalógussal, majd szóval tart az egész vacsora alatt. World is small.
VÉLETLEN = A GONDVISELÉS INKOGNITÓBAN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése