Hol jártam? Merre lehet a fényképeken bemutatott temető? (A vers nem utal a helyszínre –
legalábbis szándékosan nem.)
Ültél talán e tábla mellett egy másik életedbe’ már,
Szemedbe szúrt a naplemente, vörös virág a nyár falán,
a nyár falán lobogó repkény, elhamvadó sirálysikoly,
játékos voltál, vagy talán a játék maga, nagy, komoly,
kőből faragott, fába metszett labirintus, vagy nem tudom,
az idő térré változik egy galaktikus luftballon
felszínén, úgy, hogy sose tudd, merre is haladsz voltaképp,
s ha hinnéd győztesnek magad, az lesz a végső vereség.
A szabályokról nincs fogalmad, csak lépned kell, ha rád kerül
a sor és folyton más ül szemben, ellenük játszol egyedül.
Éjnek évadja, kockacsont, elefántagyar, bőrpohár,
hat kavics mindegyik gödörben, s a cél a kútban a halál.
Egy életen át tart a parti, ősapád kezdte, unokák
játsszák tovább, hogy kifürkésszék egy főisten akaratát.
Alquerke, senet, vani, jaszír, tabut és mankala,
Útvesztőik során soha nem találsz többé már haza.
Elefántagyar, kockacsont, éjek évszaka, kőpohár,
minden gödörben hat kavics, s a kútban ott vár a halál.
A rettenetes kalifa egy zacskó kölest szór eléd,
s egy elfelejtett nyelv betűin egyensúlyoz a beszéd,
mindegyik bábu fekete, csupán árnyékuk feketébb,
hiába fordulsz vissza, úgyis a jövőt látod meg elébb.
Agyar, tülök és juhboka, éjek évadja, csontpohár,
hat kő lapul minden gödörben, s a kútban guggol a halál.
Mi volt a tét, a játszma tétje? Nem emlékszel, azt sem tudod,
Hogy játszottál-e tényleg akkor, vagy mindezt csupán álmodod.
Szívedbe szúr a naplemente, piros repkény a nyár falán,
Ülsz majd a táblára meredve egy másik életben talán,
Másik élet másik éje, agyar, csontkocka, kőpohár,
Hat kavics lesz minden gödörben, s a kútban, tudod, a halál.
