PLAKÁTOKRÓL ...

Van úgy, hogy minden összejön, úgy értem, hogy egy időszakra koncentrálódik egy téma minden lehetséges eleme. Az elmúlt hét a plakátok hete volt. Párizsban (ahonnan a modern értelemben vett plakátművészet valamikor a 19. század második felében útnak indult) most rendezték az AGI (Alliance Graphique International) kongresszusát, amelynek természetesen egy plakátkiállítás volt a nyitánya: fölkérték a társaság tagjait, hogy Borders (Határok) címmel tervezzenek plakátokat, ráadásul (minő nemes önmérséklet!) csak fekete, fehér és szürke színeket használó plakátokat. Miközben a naponta változó párizsi helyszíneken (Odeon Théatre, École nationale supérieuredes ArtsDécoratifs, Maison de la Radio, Palais de Tokyo, Centre Pompidou) jeles grafikusok (többnyire plakátosok) előadásai zajlottak, egy arra hívatott bizottság úgy döntött, hogy Horkay István plakáttervezőt is beválasztják a társaságba, így Magyarországot már ketten képviselhetjük. A párizsi eseményekkel párhuzamosan zajlott Amerikában, a coloradói Fort Colinsban a jubileumi (huszadik alkalommal megrendezett) plakátfesztivál, amelyen – tegnap jött a hír – Stop című színházplakátom a második díjat kapta. Mindeközben a Hollandiai Brédában megnyílik a Mirko Ilic által szervezett és 38 plakátművészt felvonultató Tolerancia című plakátkiállítás (utazó utcatárlatról van szó, vagyis a brédai már sokadik, és korántsem az utolsó helyszín), és megnyílik a Szergej Szerov által kitalált 1917 - 2017 című plakátakció első bemutatója is a horvátországi Šibenikben. Mialatt ezt a tudósítást Párizsban körmölöm, jelez a gépem egy értesítést, most megy az otthoni televízióban a Magyar Plakát Társaság tagjaival készített interjú-füzér, Új időknek új dalai címmel. Egy darabig még bizonyára megkereshető lesz a tévék klikkelős archivumában.

ABLAKOK

Van-e, aki nem szeretne olyan lakásban lakni, ahol a nappali szoba ablaka a Luxemburg kertre néz, mögötte a Panthéon kupolája látszik, a teraszról a Saint Sulpice és a Saint Germain des Pres tornyai tündökölnek, sőt a távolban feltűnik a Montmartre is Sacré-Cœurrel, a hálószobából a Mont Parnasse torony látszik, a konyha ablakából pedig a tour Eiffel. A várost ugyebár könnyű kitalálni, de hogy a legfőbb látnivalóiért pár lépés papucsban is elegendő, az már szemérmetlen túlzás. Na gyorsan megmutatom, mi látszik a különböző ablakok mögött, aztán nekiindulok…. Párizs az én Bakonyom (egy hétre).

MACSKASZERENÁD

Narancssárga könyvecske,

benne 9 kismacska

(6 okos és 5 csacska):

egy papucslakó kukucska,

meg egy hebrencs kicsi fruska,

egy csélcsap, egy vakarcs, egy krampács,

egy csókos, egy ripacs, egy tolmács,

egy pipacsos csilivili giccsőr

(kicsodát ne csikarna a hasgörcs?),

egy csámpás, egy korcs, egy csepürágó,

egy csodabogár, úgy hírlik, hogy báró,

egy csődtömeg, ki  meccset bámul

egy csóró, ki csak ácsorog hátul,

egy, aki a tanácson kilincsel,

egy meg, ki csöndben meglóg a kinccsel,

egy nevesincs csóka Felcsútról

(ezt kicserélem, ha valaki majd szól),

egy karcsú, csinos csintalan

(csak incseleg itt csábosan),

csók, csoki, fröccs, tán pár szendvics,

ipi-apacs, fuccs: és több már nincs.