-
Ilyen nevű nem lakik itt.
-
Persze, tudom, csak azt szerettem volna kérdezni, itt lakott-e egyáltalán?
-
Mondja még egyszer!
-
Escher. Maurits Cornelis Escher.
-
Nem ismertem.
-
A harmincas években élt ebben a házban. A családjával lakott itt.
-
Hogy mikor?
-
A világháború előtt, itt az Avenue de Saturne 13 szám alatt. Egy holland
grafikus. Egy nagy művész.
-
Mi akkor még nem laktunk itt. Nem is éltünk, kérem. Nem hallottunk a maga művészéről.
Mit
mondjak, nem dobott föl, amikor megtudtam, hogy félórát fogok buszozni, hogy
eleget tehessek állampolgári kötelességemnek. Uccle, így hívják azt a déli
kertvárost, ahol a nagykövetség áll. Ide kell kijutni azoknak a magyaroknak,
akik Belgiumban időznek, de azért a szívükön viselik a távoli kis haza sorsát is. Aztán beugrott,
hogy honnan ismerős ez az Uccle. Hiszen már emlegettem is az utisz-blogon. Az országgyűlési választások vasárnapja épp megfelelő,
hogy megnézzem kedvenc képzőművészem lakhelyét. Két légy egy csapásra. Kibogarászom a térképen: csak a
szomszéd, kissé fellengzősen avenue-nak nevezett utcácskába kell
átsétálnom. Elegáns, nagypolgári villanegyed, talán épp az Escherékének vélt ház
van a leginkább lepukkanva. A kétszintes épület málladozó vakolatú egyik fele. A másik oldalt nemrég
kipofozhatták, az egykori szimmetria megszűnt. Találtam valahol egy nagyon rossz minőségű képet, amin ráadásul a kert felől látszik a ház. Escher két rosszcsont fia épp kimászik az emeleti ablakon. Mivel a kertbe nem jutottam be, képtelenség azonosítani, hogy ugyanerről az épületről van-e szó. A fenti, kaputelefonos
beszélgetés után fotózgatni kezdek, kisvártatva egy ifjú hölgy is előkerül. Ő
sem hallott még Escherről, egy kicsit mintha bosszantaná is, hogy híres művésznek titulálom, aztán elnéző mosollyal hozzáteszi, hogy fényképezgessek csak
nyugodtan, elvégre az utca közterület. Meg amúgy is: itt szabadság van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése