hommage à Babits
Mihály
A perspektívák folyosóján
végig süvít a fény, a fény,
zuhog az oszlopok során,
hol árnyra lelni nincs remény,
ömlik, dől, árad és szakad,
hol mélységes, hol meg sekély
örvénye megkap, elragad,
előz, követ, űz, idomul,
úgy érzed, belőled fakad,
minden távlattan felborul,
egy szabálytalan messzi város
pulzál a hőben valahol;
ívek, kövek, balusztrádos
korlátok és párkányzatok;
minden törvény oly talányos,
és minden szóban új titok;
mint mágnespatkó reszelék
rendeződik a pólusok
mentén a táj, két nagy kerék
tündököl fönn, a nap, a hold;
maghasadás, ahogy az ég
minden színt egyszerre kiolt,
s csak optikai cselvetés
a most mögött a lesz s a volt,
mert idő nincs, a teremtés
előtti pillanat lehet,
a sík fölött még egy kevés
por vagy füst vagy hamu lebeg;
origó, mondják, vagy talán
enyészpont: táguló terek
összeláncolt oszlopsorán
száguld, süvölt a fény, a fény
a perspektívák folyosóján…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése