KONDENZCSÍK

Esik, egy csöpp lehull
és a világítótorony törött lépcsőjéből
előgörbülő betonvasba akadt
szélfútta, színes reklámújság
fotóján mosolygó modell
kezében tartott pohár üvegén
tükröződő enteriőr falán
függő városkép távolba futó
utcasora fölött lebukó
napkorong előtt éppen elszálló
távoli repülőgép ablakára gördül.
A kék eget tükrözi
a kettős mészfehér vonallal.
A férfi nem válaszol,
homlokát az üvegnek szorítva
bámul csak át a kerek ablakon,
hogy belefájdul a szeme.
Az évszak mindegy,
az is, hány óra van.
Feleúton két beszállókártya közt.
Huszonegyedik század.
Kávét vagy teát? – hangzik fel újra.
Nincs felhő, a menybolt hibátlan,
könnycsepp lehetett,
az volt csupán, s már felitta a papír
vagy tovább hullott a porba. 

– Kérem, hogy az üléstámlát állítsa egyenesre:
mágneses viharzónába érkezünk.