R.E.M.VII.

Mészfehér ég, kék kőterasz,
napkelte lesz és naplemente,
két árnyékod épp összeér
üres lépcsőkön lépegetve;

és lélegzetet sem vehetsz,
és most a szíved sem doboghat,
a megállt eső könnyei
a néma űrben ácsorognak.

Menj a korláthoz, ott a könyv,
a lapja lassan fordul éppen,
ismerj magadra kisfiam
holt költőd emlékezetében:

kék ég és mészfehér terasz,
napkelte volt és naplemente,
két árnyad éppen összeért
halott lépcsőkön lépegetve.